Csaknem ezer fő ünnepelte aktív részvételével az „Erdők Hetét”…

A kecskeméti Városháza Díszudvarán október 3-án ünnepélyes keretek között vette kezdetét a KEFAG Zrt. egyhetes programsorozata. Megnyitó beszédet mondott Szabó Tibor József OEE régió képviselő, a BKMI Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság igazgatója. Hangulatos műsorral köszöntötték az erdőt a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói, valamint gyönyörű tárogató muzsikával Szabó Sándor és verssel Pál Attila színművész. Az OEE Kecskeméti Helyi Csoportja koszorúval tisztelgett Bakkay József, egykori kecskeméti erdőmester emléktáblája előtt.

Média:

Kecskeméti TV

Hiros.index.hu

Petőfi Népe 10. 04. címoldal fotó, hír az Erdők Hete megnyitójáról.

Hétfőn délelőtt a Vackor Vár Erdei Iskola látta vendégül a Ménteleki Általános Iskola négy osztályát. Izgalmas, változatos programokon vett részt 69 alsó tagozatos tanuló és a kísérő 4 pedagógus (tanösvény-túra a Nyíri erdőben; tájfutó verseny; ismerkedés a madarakkal, valamint a favágás régi és modern módjával).

Ragyogó napsütésben 250 fő óvodás gyermek 35 kísérő pedagógussal járta végig a Kecskeméti Arborétum ösvényeit október 4-én, ahol 4 állomáson ismerkedtek a résztvevők az erdő élővilágával. Megtudták, mennyi érték rejlik egy egészséges erdőben, hogyan „neveljük” az erdőt, miként tudunk vigyázni rá, hogyan óvjuk az erdőtűztől, mikor és miért vágjuk ki a fákat, s mi mindent készíthetünk belőle.
A Kecskeméti Tűzoltóság lánglovagjainak közreműködésével bemutatót láttak az erdőtűz megelőzéséről, oltásáról és az erdő helyreállításáról. Nagy élmény volt az ovisok számára, hogy felülhettek a tűzoltóautóra is.

Média:

baon.hu
Petőfi Népe 10. 05. címoldal fotó, hír: „Erdőbe vitték az ovisokat, a tűzmegelőzés is téma az Erdők Hetén.”

A keddihez hasonló csodás időben október 5-én a kecskeméti iskolások - 119 gyermek és 9 pedagógus - járták végig az Arborétum ösvényein szervezett állomásokat.

Szerdán délelőtt a bugaci Bucka Szállóban ünnepélyesen befejeződött az idei – immáron hetedik – Kiskunsági Alkotótábor. A 22 művész által 10 nap alatt készített csodálatos festményeket és szobrokat Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója, Nyitray András, a megyei közgyűlés alelnöke és Dr. Turai Gábor Kamil esztéta méltatta.

Média: hiros.index.hu

Október 6-án napközben a hetényegyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola nyolc alsó tagozatos osztályától volt hangos a Nyíri erdő, késő délután pedig puskaropogás és ágyúdörgés riogatta a barcogó dámvadakat.
A 150 tanuló és 16 pedagógus – a mellett, hogy „fürdőzött” az októberi nyárban - tanösvény-túrázott, ismerkedett a térképes tájékozódási futással, az erdő élővilágával, s az erdészek munkájával a Vackor Vár Erdei Iskolában.

A sok éve hagyományosan megrendezésre kerülő október 6-i Ünnepi Megemlékezésen családias körülmények között közel 100 fő vett részt a Nyíri erdő Szent Hubertus parkjában. Az ünnepséget Nyitray András, a Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg, beszédet mondott Dr. Békés József történész professzor, valamint sortűzzel tisztelegtek a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület korabeli viseletbe öltözött képviselői. A műsorban közreműködtek a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai is.

Média:

baon.hu
Petőfi Népe 10. 07. címoldal fotó, hír: „A vértanúkra emlékeztünk”

Október 6-7-én 19 fő gyermek (Jászszentlászlói ÁMK 5. osztály) 3 kísérővel vált „erdész palántává” a Bugaci Erdészet dolgozói közreműködésével. Számtalan izgalmas programon vettek részt: megtekintették az Alföldfásítási Múzeumot, erdei túráztak játékos feladatokkal, meglesték nemcsak a vadakat/vaddisznós kertet, hanem az erdészeti csemetekert ültetvényeit, s a raklapgyártó üzemet is. Újdonság volt számukra a fakitermelő kombájn munka közben is.

A Dél-Kiskunsági Erdészetnél járt október 7-én a Tompai Önkormányzat Bokréta Óvodájának Gyöngyvirág Nagycsoportja, 21 óvodás, 2 óvónő, 5 szülő. A kerületvezető erdésszel végigjárták az erdészet „Sáskalaposi tanösvényét”, ahol játékos formában ismerkedtek meg az erdőgazdálkodással és a környezettudatossággal. Az erdész édesapjánál (az erdészet nyugdíjas fővadásza) megnézték a terítékre került dámbikák trófeáit is.

Remek hangulatban zajlott pénteken a KEFAG Zrt. hagyományos nyugdíjas találkozója 92 fő részvételével (a „süldő” nyugdíjastól a 97 éves korúig!). Nyugdíjas kollégáink meglátogatták a Hajósi Érseki Kastélyt, a Császártöltési Erdészet egyik parkerdejét, valamint bepillantottak az ÖKOPAL Raklap Üzem működésébe is. Erre az alkalomra jelentettük meg Mihályka Tibor volt kollégánk új könyvét is, „Erdész múltam, életutam emlékei (1941-1989” címmel, melyet dedikálva adott át kedves régi munkatársainak.

A jó időt a versenyzők hozták október 8-án, az Erdők Hete záró programján az arborétumi tájfutásra is! Jó néhány család apraja-nagyja próbálta ki magát ebben a nagyszerű természet közeli sportban. A versenyt Bánki Zoltán és Hajnal Zsolt, a Kecskeméti Zöld Sportok Egyesülete (KZSE) tagjai bonyolították le.

Média:

hiros.index.hu

Tisztelettel mond köszönetet a résztvevőknek, a közreműködő kollégáknak, valamint a helyi média munkatársainak a tájékoztatásért az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméti Helyi Csoportja és a KEFAG Zrt.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató