Emlékkereszt avatás Tompa-Sáskalaposon

2021. szeptember 7-én a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetéhez tartozó, Tompa-Sáskalaposon felállított monumentális keresztet avattunk fel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékére.

Az 52. NEK magyarországi rendezésének alkalmából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére, Dr. Nagy István agrárminiszter tulajdonosi támogatásával megerősítve, az Erdőkért Felelős Államtitkárság irányításában 2021. évben egy monumentális fa emlékkereszt felállítására kapott felkérést a 21 Erdészeti Zrt. mindegyike.

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ebből az alkalomból a magyar-szerb államhatár közelében, Tompa közigazgatási területén, Felsősáskalaposon állította fel az emlékkeresztet, az egyik legjelentősebb balkáni tranzitútvonal mellett, a tompai határátkelőhelytől kb. 2 km-re található körforgalom környezetében, idős feketefenyőkkel borított buckaoldalban. Az avató ünnepségen köszöntőt mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója és Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője. dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek megáldotta a keresztet.

Közreműködött Szakáll Anna és Tóth Kitti, a Tompai Szabó Dénes Általános Iskola diákjai, valamint a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola művész tanárai, Korponai Zsolt és Petrovics Máté.
Az 5 méter magas kereszt kivitelezője a BAUGENERÁL Kft.

 

Fotók: Hulej Zoltán www.facebook.com

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató