Erdei iskoláztatás a gyakorlatban - Pedagógus Konferencia a Vackor Vár Erdei Iskolában

Forrás: Erdei Iskola Egyesület

Április 21-én a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági Erdészet Vackor Vár Erdei Iskola „Erdei iskolába készülünk” elnevezéssel szakmai konferenciára és tréningre hívta a környező iskolák pedagógusait.

A program keretében az erdészeti erdei iskolák jelentőségéről tartott előadást Szabó Lajos az Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály titkára. Őt követte Varga Attila az OFI főmunkatársa, aki az ökoiskolává válás útjait mutatta be.

Módszerváltás következett, mert a résztvevők Kurucz Lászlóné elnök vezetésével tréning során aktivizálták erdei iskolai ismereteiket. Csoportmunka keretében tervezték meg az erdei iskola előkészítő szakaszát. Azt a pedagógiailag rendkívül fontos szakaszt, amikor talán a legtöbbet tehetjük az erdei iskola eredményességéért. Megnyerhetjük kollégáinkat, akiknek segítségével érvényesíthetjük az erdei iskola komplexitását, megvalósulhat a holisztikus szemlélet.

Megnyerhetjük a szülőket, akik nem csak anyagiakkal, de egyéb szervezési munkában is segítőkké válhatnak. Ha eddig nem tették, ezután gyermekeiken keresztül válhatnak a környezetért felelős emberekké. A nevelésben is erősödhetnek a partneri szálak.

A felkészülés folyamatába becsempészhetjük azokat a romantikus elemeket, ami szerethetővé teszi az iskolát.

Ezt követően a Vackor Vár munkatársainak vezetésével megismerték a helyi lehetőségeket, amire már tervezhetik erdei iskolájukat.

A terepi munkát ismét csoportmunka követte, ahol az erdei iskola harmadik szakaszát, a visszacsatolást tervezték meg változatos módszerekkel.

A zárás első lépésében mindenki elmondta, hogy számára mi volt a nap tanúsága.

A második lépésben a terepről hozott valami kicsi széppel mondtak köszönetet egymásnak a napi élményért.

Egyesületi tagjaink közül Bagóné Mátrai Andrea, Rumi Csaba és Szabóné Kovács Ilona kalocsai társaink segítették az elnök munkáját sokéves értékes tapasztalatukkal. Tagintézmény vezetőjük is csatlakozott hozzájuk.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató