Új vezető a jánoshalmi ÖKOPAL Raklap Üzem élén

A térség állami tulajdonú erdeinek legnagyobb vagyonkezelője a KEFAG Zrt. Leginkább erről – és a kiemelt közjóléti aktivitásáról – ismerjük az erdőgazdaságot, arról viszont aránylag kevés szó esik, hogy ez a társaság az ország egyik legjelentősebb raklapgyártó kapacitását működteti a jánoshalmi és a bugaci raklapüzemeiben. Az évente több milliárd forint forgalmat bonyolító raklapüzem élén június 17. óta új üzemi igazgató áll. Barna Pétert kérdeztük:

2013. június 17-én kaptam meg az üzemi igazgatói kinevezésemet az ÖKOPAL Raklap Üzem élére. Korábban a bútorgyártás területén dolgoztam tíz évig egy budapesti cégnél, ami üzletberendezés kivitelezésben egy piacvezető vállalkozás. Egyébként hódmezővásárhelyi születésű vagyok, majd a soproni egyetemen szereztem faipari mérnöki diplomát. Feleségemmel két kisgyermekünket neveljük, akikkel immár Kiskunhalason telepedtünk le.


Mit szól a család a változáshoz?
Mindenki nagyon örül, hiszen Budapesten egy kis panellakásban éltünk és most pedig egy családi házat bérelünk Kiskunhalason. Én egyébként sosem akartam budapesti lenni, de így hozta a sors, viszont most már, hogy a gyerekek is megszülettek nagyon vártuk a lehetőséget, hogy elköltözhessünk onnan.


A várakozásainak megfelelő környezetre talált a KEFAG Zrt.-nél?
Igen. Egyébként az erdész társadalomba, mondhatni hazaérkeztem, hiszen Szegeden végeztem az erdészeti szakközépiskolában. Most számtalan ismerős, régi pályatárssal dolgozhatok együtt, ami nagyban megkönnyíti  a feladatomat.


Mit gondol, a munkájával növelni tudja az ÖKOPAL forgalmát?
Nekem alapvetően a gyártás, a termelés koordinálása a feladatom, a kereskedelem csak részben tartozik az üzemi igazgató feladatai közé, általában véve az értékesítési koncepció részvénytársasági szinten, központilag történik. De természetesen azt gondolom, hogy amit az ember hozzá tud tenni a KEFAG Zrt.-hez, azt tegye hozzá.
Célom a bővülés, akár azzal, hogy újabb lehetőséget találjunk a különböző termékek értékesítésével kapcsolatban. Célom, hogy valamilyen új profilt is tudjak hozni, amivel új munkahelyek alakíthatóak ki.


Mekkora létszámmal dolgozik jelenleg az ÖKOPAL?
Átlagosan 100-110 fő az üzem foglalkoztatott létszáma, ebben azonban mindig vannak mozgások, főleg így a nyári szezonban, amikor a mezőgazdaságban a betakarítási munkák szezonja van.. Hagyományosan ilyenkor végezzük a tervszerű megelőző karbantartásainkat, így a dolgozóinknak is könnyebben jut idejük a családi gazdaság körüli munkák végzésére.


Zajlik egy jelentős beruházás az üzemnél, mit kell tudni róla?
Ez egy több éves fejlesztési koncepció első fázisa. A jelenlegi szakaszban a két fűrészsorunk közül az egyik egy teljes felújításon és átalakításon esik át. Azok a mérőszámok, amik a fűrészüzemi technológiát jellemzik az a kihozatal és a termelékenység. Ennek a két értéknek az együttes növekedését tervezzük az új gépsor beállításával. A beruházás százmilliós nagyságrendű, önerőből valósul meg és már augusztusban indul a próbaüzem. A fejlesztés következtében az ÖKOPAL Raklap Üzem hatékonyságának javulását várjuk, ezzel együtt a piacvezető szerepünk megőrzését.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató