Nyugdíjas találkozó

2013. szeptember 27-én a KEFAG Zrt. nyugdíjas találkozót tartott, amelynek helyszíne a cég Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központjának Kecskemét-Csalánosi Géngyűjteménye volt. A társaság egykori dolgozóit a helyszínen Sulyok Ferenc vezérigazgató úr köszöntötte. Ezt követően a tisztelt egybegyűltek dr. Bárány Gábor egységvezető, kutatási osztályvezető-helyettes kalauzolásával betekintést nyerhettek a központ mintegy 30 hektáros gyűjteményes kertjében folyó génmegőrzési, maggazdálkodási és kutatási tevékenységeibe. A terepi bemutató során a résztvevők megismerkedhettek a KEFAG Zrt. ezen országosan is egyedülálló szervezeti egységének munkájával, sikereivel és nehézségeivel is. A találkozót követően pedig egy jóízű ebéd és baráti beszélgetés során nyílt lehetőség a látottak és hallottak megvitatására.


Délután a Vackor Vár Erdei Iskola 10. Jubileumi Ünnepségén vettek részt nyugalmazott kollégáink, mely egyben az "Erdők Hete" Országos nyitó ünnepsége és a "Muzsikál az erdő" a Hírös Városban megnyitója is volt.
Minden kedves nyugdíjas kollégának köszönjük a megtisztelő jelenlétet.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató