Szakmai tanulmányi napon vettek részt adminisztratív dolgozóink

A KEFAG Zrt. vezetősége fontosnak tartja, hogy a központban dolgozó munkatársak is megismerkedjenek az erdőgazdálkodás folyamatával, az erdészek napi munkájával. Ennek érdekében évente egyszer egy napot valamelyik erdészetünknél töltenek el irodai dolgozóink.

2015. április 14-én a Császártöltési Erdészetnél
A nap során betekintést nyertünk a fenntartható erdőgazdálkodás rejtelmeibe: hogyan lesz a magból csemete, fa, erdő, majd esetleg alapanyag. Ennek a folyamatnak az örömeit, nehézségeit osztották meg velünk a szervezők/házigazdák.

Megtudhattuk bizonyos szakkifejezések jelentését: sarjadztatás, gyérítés, tarvágás, tőrevágás, tuskópászta, sarangolás, vadkár, stb. Az első állomáson a megérkezésünkkor Gál Sándor erdészeti igazgató fogadott bennünket, majd Góhér Zoltán erdőművelési-műszaki vezetővel megnézhettük a csemetekertet, a speciális öntözőrendszert, megtudhattuk és megtapasztalhattuk, hogy mire jó a hangágyú. A többi helyszínt Robur busszal közelítettük meg, így egy igazi retró élményutazásra nyílt lehetőségünk. Az akácos felé félúton megcsodálhattuk a tavaszi héricset, és dr. Bárány Gábor megmutatta nekünk a homoki báránypirosítót. Április nem véletlenül a „Szelek hava”, ezt a saját bőrünkön is megtapasztalhattuk a következő megállónál, ahol a tőrevágás felelősségteljes munkáját nézhettük meg Székelyiné Fábián Annamáriaval. Szélvédett helyen, fenyő tisztításban folytatódott tovább az utunk. Itt és egy véghasználatnál Bódi György fahasználati-műszaki vezető tartott nekünk szinte mindenre kiterjedő kiselőadást. Császártöltés helytörténetéről Berger Antalné Julika mesélt nekünk. Megnéztük a sváb tájházat, régi mesterségek (böllér, kádár…) használati eszközeit, majd a kilátóból felülről is rácsodálkozhattunk a falura. A friss levegő meghozta az étvágyunkat is. A Császártöltési Erdészetnél isteni finom vaddisznópörkölttel, házi rétessel vártak bennünket. A bőséges és ízletes ebéd után a Sicc pincébe látogattunk, hogy a bor jótékony hatását is megtapasztalhassuk. Hazafelé a híres soltvadkerti fagylalt tette még kellemesebbé és emlékezetesebbé a szakmai „élményutazást”.
(Bakró Barbara, irodai asszisztens)

2014. április 3-án a Bugaci Erdészetnél
Az irodából a természetbe menni azért volt nagyszerű, mert bepillantást nyerhettünk az erdő életébe, a jakabszállási „Magyarkert”-ben körbesétálhattunk egész Magyarországon és nem utolsó sorban, nagyon jó alkalom volt ez a csapatépítésre. Az első állomáson az erdőtelepítésről Fodor Mihály, a Bugaci Erdészet igazgatója beszélt, majd ezt kiegészítve Almási István, erdészetvezető helyettes folytatta a gondolatmenetet. A kirándulás második állomása a 2010-es tűzeset utáni erdőrész volt. Ezen a területen erdőfelújítási munkálatok folynak, amelyről Szabó Péter, az ERDŐGÉP Műszaki Erdészet igazgatója tartott beszámolót. Ezt követően megnéztük a Bucka Szállót, amelyet gyönyörű és virágzó természet ölel körbe. Végezetül elmentünk a „Magyarkert”-be, ahol átugrottuk a Balatont. Ez a botanikus kert mintegy makettként ábrázolja Magyarországot. Végighaladtunk folyóink mentén, láttuk a szívvel díszített eperfát és az Élet Fája köré leültünk megpihenni.
(Bártfai Olívia, irodai asszisztens)

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató