Trófeamustra a Vackor Várban

Harmadik alkalommal biztosított méltó helyszínt a Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskola az Észak-Kiskunsági Erdészet 2015. november 10-én megrendezett trófeaszemléjének.
A barcogási időszakban esett 42 darab trófeából 40 került bemutatásra, melyből  7 db aranyérmes, 5 db ezüstérmes és 13 db bronzérmes lett. A kiváló eredmény köszönhető az évek óta tartó szakszerű dámgazdálkodásnak, illetve a kiváló adottságú vadászterületeknek, mind a Kerekegyházi- mind a Nyíri Vadászterület esetében. Ebben a szezonban igazán kiemelkedő trófeasúlyú és pontszámú bika nem került terítékre, de az átlagsúlyok és az érmes arány a tavalyi évhez hasonlóan jónak mondható. Ez a trófeaszemle azért is volt különleges, mert a korábbi évekhez hasonlóan nemcsak a szakszemélyzet, kollégák, társerdészetek képviseltették magukat, hanem az elejtők jelentős része is jelen volt, emelve ezzel a rendezvény színvonalát. Ebben a kiváló környezetben a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola kürtös csapata adott keretet a trófeaszemlének, a rendezvényen résztvevő vendégek meghatottan hallgatták a szignálokat, és Bimbó Brigitta ideillő versét.

"A Bugaci Erdészet részéről köszönjük a lehetőséget az Észak-kiskunsági Erdészetnek, hogy csatlakozhattunk. Először vettünk részt kiállítóként. Nem vagyunk vadászati nagyhatalom (db szám miatt sem), de egy ilyen közös rendezvényen méltóak trófeáink is a megmutatkozásra. Területünk 2/3-a erdő, 23%-a gyep (Bugaci Puszta és a volt szovjet lőtér) és csak 9%-a szántó művelési ágú, emiatt nagyvadas a gazdálkodásunk. Gím bika 3 db esett a bőgési szezonban, ebből 2 érmes, 1 arany és egy bronz. Az aranyérmes 11,00 kg tömegű, pontszáma 228,32. Megyei szinten is jegyzett trófea. Dám bika 14 db került elejtésre a barcogás időszakában, ebből 13 érmes. 5 arany, 5 ezüst és 3 bronz. Köszönöm elődeink elhivatott munkáját, amellyel megteremtették az alapokat, hogy ilyen adottságú vadállománnyal gazdálkodhatunk. Köszönöm mindazoknak - különösen a hivatásos vadászoknak - akik a vadgazdálkodási ágazatban tevékenykedtek a lelkiismeretes, szakszerű, áldozatos munkát." hangzottak Fodor Mihály erdészeti igazgató szavai a trófeamustrán.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató