TOUREX Utazás Kiállítás - 2016 a gasztroélmények éve!

Ezt hirdette a Magyar Turizmus Zrt. idén, Kecskeméten, a 26. Tourex Idegenforgalmi Kiállítás és Vásáron, melynek a hagyományokhoz híven a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ adott otthont. A kiállítók hangsúlyt fektettek arra, hogy a látogatók minél jobban megismerhessék a helyi lehetőségeket, termékeket és természeti szépségeket.
A KEFAG Zrt. ezúttal is sikeresen mutatkozott be a kiállításon. Standunkon, a kétnapos kiállítás ideje alatt az érdeklődők nemcsak az erdei gasztronómiáról tájékozódhattak, de a cég széleskörű szolgáltatásaival, erdei szállás- és kirándulóhelyeink kínálatával is megismerkedhettek.  
A résztvevők számára a KEFAG Zrt. ingyenesen látogatható éves programjainak megismertetése is kiemelt szerepet kapott; érdeklődéssel keresték a Vackor Vár Erdei Iskola nyári táboraival kapcsolatos szóróanyagokat is.

Kézműves foglalkozás és erdei játékok várták a gyerekeket, kényelmes pihenősarok a felnőtteket, ahol megtekinthették a Kecskeméti Arborétumról, a Vackor Vár Erdei Iskoláról, valamint a Juniperus Parkerdészetről készült filmjeinket.
Standunkat a Juniperus Parkerdészet dísznövényei tették hangulatosabbá.

Több fotó: www.facebook.com

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató