ERDŐVARÁZS – Családi nap az erdészekkel

Több mint ötszáz regisztrált általános iskolást megmozgató interaktív foglalkozásokkal vette kezdetét 2016. szeptember 9-én az ERDŐVARÁZS elnevezésű rendezvénysorozat a budapesti Szabadság téren. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójában elmondta: „A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai erdő- és vadgazdálkodás eredményei, a közjót szolgáló fejlesztések és beruházások minél több emberhez eljussanak.” A szombat délutánig tartó családi napon bemutatkozott a 22 állami erdőgazdaság. Az ingyenes rendezvény érdekes állatbemutatókkal, látványos foglalkozásokkal, gyermekkoncertekkel és sok élménnyel várta az érdeklődőket. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind életre keltek az állami erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen…. Az erdészek elődeik munkájára alapozva a jelenkor és a jövő kihívásaival szembenézve védik erdei értékeinket és munkálkodnak az elkövetkező generációk javára.

Az Erdővarázs jó alkalmat ad a családoknak, az iskoláknak, és az itt jelen lévő, ide érkező gyerekeknek is arra, hogy átérezzék, milyen felelősséggel jár az erdők oltalmazása, védelme és fejlesztése. Az állami erdők Magyarország természeti értékeinek jelentős részét adják, az ország területének mintegy 10%-át borítják.  Természetközeliség és fenntarthatóság, egészséges kikapcsolódás és erdei turizmus, hosszú távú gondolkodás és a jövő nemzedékek érdekeinek szolgálata – ezek a közjót szolgáló értékek határozzák meg az állami erdőgazdaságok mindennapi munkáját.”

Ezzel a gondolkodásmóddal 2016. szeptember 9-10. között a budapesti Szabadság téren a gyakorlatban is találkozhattak mindazok, akik kilátogattak az ERDŐVARÁZS című ingyenes kétnapos családi rendezvény programjaira, ahol a nemzeti kincsnek számító erdők mutatkoztak be.

A látogatók megismerhették – többek között – a fenntartható állami erdőgazdálkodást, a bakancsos, a kerékpáros, a vízi és a lovas turizmust kiszolgáló erdészeti közjóléti létesítményeket, turisztikai központokat, kirándulási lehetőségeket, az erdei vasutak és erdészeti erdei iskolák mindennapjait, az egész erdei életközösséget védelmező erdész munkáját, az erdők tápláló kincseit, valamint a munkát adó állami erdőgazdaságok értékteremtő szerepét.

Az eseményen erdész szakemberek 11 sátorban interaktív foglalkozásokon mutatták be az erdő varázslatos világát az érdeklődő gyermekek és családok számára. Minden tematikus sátorban két-két erdőgazdaság biztosított az erdészeti erdei iskolák pedagógiai programján alapuló foglalkozásokat és bemutatókat egy-egy fontos erdészeti tevékenységi terület megismeréséhez. 

A rendezvény ideje alatt ingyenes kerékpáros erdei akadálypálya, ugrálóvár, népi játszótér, kerti vasút, erdei étel- és italkóstoló várta az érdeklődőket. Mindkét napon ismert együttesek és előadóművészek fellépései, valamint a Budakeszi Vadaspark állatbemutatói színesítették a programot. A színpadon a Kaláka, a Kiskalász zenekar, a Kaposvári Roxínház, Berecz András mesemondó és Orosz Zoltán harmonikaművész fellépései varázsoltak vidám hangulatot. A színpadi moderátor Bimbó Brigitta, a Vackor Vár Erdei Iskola erdész-vadgazda technikus munkatársa volt.

A rendezvényről egy résztvevő gyermek és édesanyja színes beszámolója:
autizmuslive.blog.hu

Több fotó: facebook.com

Forrás: kormany.hu

Az erdészek hivatásával nemcsak a Szabadság téren ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hanem október 3. és 9. között az Erdők Hete rendezvénysorozaton is. Az Országos Erdészeti Egyesület által 20 éve útjára indított programsorozat országszerte 50 helyszínen 150 érdekes eseményt kínál, középpontba helyezve az erdőgazdaságok turisztikai, közjóléti szolgáltatásainak bemutatását. Az Erdők Hete rendezvénysorozatról részletes tájékoztató itt olvasható: www.erdokhete.hu

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ.. Adatkezelési tájékoztató

Elfogadom a sütik használatát.