Ünnepi Megemlékezés a Nyíri-erdőben

A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Nemzeti Ünnepünk tiszteletére 2017. március 15-én, szerdán 14 órakor tartandó megemlékezésre a Nyíri-erdőbe (Kecskemét-Hetényegyháza).

ÜNNEPI MŰSOR

Nyitray András, a kuratórium elnöke – megnyitója
Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója – köszöntője
Kis Miklós Zsolt, agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár - ünnepi beszéde
Bimbó Brigitta és Futsek Soma verset mondanak
Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája diákjainak műsora
Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna énekelnek
„Élő történelem”
A Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület puskaropogástól és ágyúdörgéstől hangos látványos lovas bemutatója. Narrátor: Vörösmarty Imre
Tánchagyományok
A Tűzön-Vízen Át Egyesület néptáncosainak műsora, majd táncház a közönség bevonásával
A talpalávalót húzza: Hegedűs Együttes
Közreműködik a Kecskeméti Városi Fúvószenekar.

12 órától étkezési lehetőséget biztosít a Sárgakocsi Vendéglő és Pizzéria (Banó Róbert).

Javasolt megközelítés Méntelek felől. A parkolótól párszáz métert gyalogolni kell.

A meghívó letölthető itt.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató