Az erdő, ahogy ők látják – gyerekek az erdőkről

Forrás: Hírös.index 2011.05.21. 06:27:00

„Az Erdők Nemzetközi Éve” alkalmából a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság huszadik alkalommal hirdetett Madarak és Fák napi gyermek-rajzversenyt.  „Az erdő, ahogy én látom” témára az egész országból több száz alkotó munkája érkezett. A kecskeméti Mátyás Király Általános Iskolában pénteken délután ünnepélyes keretek között ajándékcsomagokkal ismerték el a szervezők és egyéb támogatók az alkotók őszinteségét. A KEFAG Zrt. vezetőjét, Sulyok Ferencet kérdeztük:



Ön, mint a Kiskunság legnagyobb erdeiért felelős szervezet vezetője, mit gondol térségünk erdeiről?

Az erdőknek különös jelentősége van szűkebb környezetünkben, a Kiskunságban, mivel térségünk az erdészeti klímaosztályozás szerint az erdőssztepp klímában található, azaz átmenetet képez a zárt erdőségek és fátlan sztyeppék között. Pontosan ez az átmenet adja környezetünk sokoldalúságát, faji, tájképi, ökológiai stb. gazdagságát, és ugyanezen átmeneti éghajlati tényezők miatt igényelnek térségünk erdei sokkal nagyobb erőfeszítéseket a megőrzésük érdekében.

Mi a véleménye a beérkezett rajzokról?


A magyar gondolkodásmód jellemzője a lényeglátás, a tömörség. Ezt képviseli ősi írásmódunk a rovásírás is, különös tekintettel az abban használatos összevonásokra, de ugyanezen lényeglátás tükröződik a gyermekek rajzaiban is.

Mit gondol, mennyire van értelme egy ilyen rajzpályázatnak?

A pályamunkák egyfajta elénk tárt tükör, amelyekből kritikát, biztatást, elismerést érezhetünk mi, a természetvédelmet hivatásként gyakorlók is. Azonban nem ez a tükörkép az elsődleges, hanem az, hogy ezek a pályamunkák elkészültek, s bizonyítják azt, hogy sok-sok tükör létezik, azaz a gyermekek igenis nagyon érzékenyek azokra az értékekre, melyet az erdők képviselnek. Ezúton is gratulálok és köszönöm mindenkinek, aki ezen szemléletformáláshoz hozzájárult.

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató