A KASZÓ-LIFE és az OAKEYLIFE projekt szakmai találkozója az invazív fajok visszaszorításáért

Szalai Kitti, pályázati irodavezető a KASZÓ Erdőgazdaság Zártkörűen Működő Részvénytársaság képviseletében Kecskeméten járt 2018. március 19-én, dr. Bárány Gábor az OAKEYLIFE projektmenedzser és a KEFAG Zrt. osztályvezetőjének meghívásából, gyakorlati tapasztalatok egyeztetésére.

A szakmai találkozó egy korábbi, Kaszóban tett projektmegbeszélés folytatásaként, jelen esetben a Peszéri-erdő erdei élőhely-rekonstrukciós programjának, az OAKEYLIFE-nak az apropójából történt.
A két megvalósítás alatt álló LIFE-programhoz fűződően több közös témában egyeztettek az állami erdőgazdaságok képviselői, hiszen mindketten kiemelt élőhelymegőrzési- és helyreállítási feladatot vállaltak nyertes projektjeikben.

A KASZÓ-LIFE elsődleges céljai között az időjárási szélsőségek mérséklése, a víz területen való tartása, az erdők egészségi állapotának javítása, és az idegenhonos növények visszaszorítása áll. Mindkét szakember egyet értett abban, hogy annak érdekében, hogy eredményesen tudják felvenni a „harcot” az invazív fafajokkal szemben, mindenekelőtt a területen már jelen lévő magszóró egyedeket kell megtalálni és elpusztítani, így megakadályozva azok tovább szaporodását, ezzel pedig felszámolva a veszélyforrást, amelyet terjedésük jelent a természetes társulások szempontjából.
A KASZÓ-LIFE program az invazív növények felszámolását többször visszatérve a helyszínekre, mechanikai úton végzi, amelyet kisebb mértékben egészítettek ki vegyszeres irtással. A projektterületen a talajvíz szintjének csökkenése miatt jelentős mértékben elszaporodtak a nem őshonos, természetvédelmi szempontból károsnak tekinthető özönnövények. Ezek a megváltozott körülmények között is jól szaporodnak, elnyomhatják a területen található magasabb vízigényű fajokat. A kései meggy, a mirigyes bálványfa, a fehér akác, valamint a magas aranyvessző – mint invazív növények – kiszorítása azokon a helyeken történik, ahol a ligeterdők állapotának rendbetételével, azok enyves éger és magas kőris alkotta ligeterdőkként kerülhetnek besorolásra. Ezáltal a közösségi jelentőségű élőhelyek nagysága növekszik a projekt területén belül.
Az OAKEYLIFE program egyik legfontosabb célkitűzése a NATURA 2000 fenntartási célok teljesítését fenyegető, legjelentősebb helyi veszélyeztető tényezők felszámolása, elsősorban az inváziós fásszárú (mirigyes bálványfa, nyugati ostorfa, kései meggy, zöld juhar) és lágyszárú fajok (selyemkóró, kanadai és magas aranyvessző) visszaszorításával a Peszéri-erdőben.
Emellett fontos célja a projektnek aktív helyreállítási munkák elvégzésével a kiemelt jelentőségű közösségi élőhelytípusok (szubkontinentális peripannon cserjések, pannon homoki gyepek, euro-szibériai erdőssztyepp tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok) kiterjedésének növelése és azok természetvédelmi helyzetének javítása.
A projektmenedzser a fenti célok kiemelésével az OAKEYLIFE program eddig elért eredményeit mutathatta be több helyszínt bejárva a Peszéri-erdőben a KASZÓ Zrt. pályázati irodavezetőjének.
A szakemberek találkozója sikeres információmegosztásra és eredménybemutatásra adott lehetőséget mindkét fél számára.
http://oakeylife.hu/
http://www.kaszo-life.hu

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató