Összefoglaló a 2017. évi országos közfoglalkoztatási programról

Társaságunknál 2018. február 28-án befejeződött a 2017. évi országos közfoglalkoztatási program.
A program a Belügyminisztérium 297,5 millió forintos támogatásával valósult meg, amelyet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. több mint 13,4 millió forint önerővel egészített ki.
A program során a közfoglalkoztatottak csemetetermesztési, erdőápolási, út- és nyiladék-karbantartási munkákat végeztek, illegális hulladéklerakók felszámolásában vettek részt, a parkerdőkben, az arborétumban, az erdei iskolában és egyéb közjóléti objektumokban közcélú tevékenységeket, mintegy 650 hektáron parlagfű-mentesítést, emellett a gépműhelyünkben kisegítő munkát végeztek.
Képzési programban 1 fő közfoglalkoztatott vett részt, családellátó (OKJ) képzésen, amely támogatásból valósult meg. A képzés a képzési idő hossza miatt áttolódott a 2018. évi országos közfoglalkoztatási programba.
A KEFAG Zrt. 2018-ban is részt vesz az országos közfoglalkoztatási programban, a tervezett átlaglétszám 212 fő, a Belügyminisztérium terv szerinti hozzájárulása a programhoz több mint 85,7 millió forint.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató