Mély fájdalommal tudatjuk...

 

 

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk Szulcsán Gábor 2011. június 19-én, hosszan tartó betegség után elhunyt. A KEFAG Zrt. saját halottjának tekinti. Temetése 2011.06.28-án, kedden 11 órakor a Kecskeméti Református Temetőben volt.

 

 

 

Tisztelt Család! Tisztelt Gyászolók!

Miközben mindannyian a dolgok jobbra fordulását vártuk megrendülve vettük tudomásul a szomorú hírt, 2011. június 19-én hajnalban elhunyt Szulcsán Gábor barátunk, kollégánk. Aggódva figyeltük harcát a könyörtelen betegséggel, míg Ő folyton nyugtatgatott bennünket,  szavaiból mindig reményt és erőt kaptunk. Nem adta magát könnyen, küzdött, -még élni akart-, de az idővel folytatott kegyetlen harcban nem sikerült győznie.

Szulcsán Gábor 1975. szeptember 11-én Kiskunfélegyházán született.
Kötődése az alföldi tájhoz egész életét végig kísérte.
-    A Szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában érettségizett 1993-ban, és ugyanebben az évben felvételt nyert a Soproni Egyetemre.
-    1998-ban az Erdőmérnöki Karon okleveles erdőmérnökként végzett, majd egy évvel később okleveles erdőmérnöktanári képesítést szerzett. Az ott eltöltött évekről sok szép közös emlék jut sokunk eszébe. Már ott is a társaság mozgatórugója, aktív szereplője volt. Nem múlhatott el egyetlen rendezvény sem a segítőkész munkája, vidám lénye nélkül.
-    Első és egyetlen munkahelye a KEFAG Zrt. és jogelődje, ahol több mint 12 évvel ezelőtt, 1998. augusztus 17-én, az Erdészeti Szaporítóanyag Központban, mint gyakornok kezdte a pályáját, majd fél év múlva kinevezték kutató-fejlesztő mérnöknek. Fő feladata a csemetekert üzemeltetése és Csalánosi Erdészeti Géngyűjtemény bővítése és annak fenntartása volt.
-    Pályája kezdetétől részt vett a Növényi Génbank Tanács Erdészeti Munkabizottságának munkájában, a különböző erdei gyümölcsök (mint a vadkörte, madárcseresznye, berkenyék), valamint a Duna-Tisza közén gazdaságilag fontos fafajok (fekete- és fehér nyár, fekete fenyő) génmegőrzésében, magtermesztő ültetvényeik létrehozásában.
-    2006-ban látott hozzá a fekete fenyő magtermesztő ültetvény kialakításához és ekkor kezdte el a fekete nyár génmegőrzési - kutatási munkát is, amelynek az volt a célja, hogy a Duna-Tisza közének változatos termőhelyi viszonyaihoz alkalmazkodott genotípusokat azonosítson és szelektáljon, majd belőlük egy olyan géngyűjteményt hozzon létre, amely egyben magtermesztő ültetvényként is használható. Ezt a munkát PhD dolgozat keretében tervezte feldolgozni, ezért 2006-ban beiratkozott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Doktori Iskolájába, amit sikeresen elvégzett, már csak a disszertáció összeállítása volt hátra

-    A fekete nyár kutatással kapcsolatban külföldi tudományos kapcsolatok kiépítésére is törekedett. Ennek eredménye volt egy rövid tanulmányút Franciaországba, ahol az INRA fekete nyár kutatási eredményeit tanulmányozta Bretagneban 2008. nyarán. A franciák még ugyanazon év késő őszén viszonozták a látogatást, és elismerően nyilatkoztak az itteni fekete nyár génmegőrzési munkáról.
-     kutatással párhuzamosan részt vett a KEFAG Zrt. területén az akác magtermelő állományok kijelölésében, majd szervezte ezekben a maggyűjtést, végül a mag feldolgozást és értékesítést.
-    Részt vett a KEFAG Zrt. innovációs tevékenységében és szervezte azt a részvénytársaság szintjén. Ennek keretében számos tanulmányt írt.

Jelentős közéleti tevékenységet is folytatott:

2005-től haláláig tagja volt az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Észak Bács-Kiskun Megyei Szervezetének és 2005-2008-ig elnöke a HÍRÖS MÉZ Szövetkezetnek. Ebben a minőségében – sőt már az azt megelőző években is – teljes egészében ő végezte a szövetkezet adminisztrációs munkáját, és pályázatait is ő állította össze. Diplomáciai érzékének köszönhetően sikerült a Jánoshalmától Gödöllőig terjedő térség méhészeti szövetkezeteit összevonni. Az összevonás után kialakult nagy szövetkezet termelési értéke meghaladta a 100 millió Ft-ot, amivel lehetővé vált a különböző pályázatokon való részvétel. Ez mintegy 300 méhész munkáját és piacra jutását segítette.

2006-ban megválasztották az Alföldi Erdőkért Egyesület titkárának. Ezt a munkakörét is nagy odaadással, és kiváló diplomáciai érzékkel látta el. Számos rendkívül sikeres Kutató Napot szervezett, és neki köszönhető az évek óta kiadásra váró, „Az erdei lombos fák magjai – a begyűjtéstől a vetésig” c. hiánypótló szakkönyv 2008. évi kiadása is.

Pályája során, munkaköréből és jelleméből fakadóan mindig kereste a kihívásokat, sokszor a járatlan utat járva.
A háttérben alkotva számos olyan dolog létrehozásában vállalt fontos szerepet, amelyek mind a mai napig meghatározóak a KEFAG Zrt. életében.

Karakterét a feneketlen vidámság, nyíltság, szókimondás jellemezte, ugyanakkor udvarias kolléga, gondoskodó családapa volt.
Sosem pihent, minden pillanatban alkotni akart.

Fájdalmas minden búcsú, de mérhetetlenül fájdalmas, ha olyan ember távozik közülünk élete derekán, aki szerette volna gyermekeit felnevelni, akinek még megvalósítandó álmai voltak.

Kedves Gábor!

Sosem szeretted a feleslegesen sok beszédet.

Annyit még engedj meg nekünk elmondani, hogy a munkádban elért eredményeidet megbecsüljük, és emlékezetünkben örökké megőrizzük megkapó lényedet,…
és most tisztelettel búcsúzunk Tőled.

Búcsúzik az egykori munkahelyed, valamennyi munkatársad, és a te egykori barátod.

Nyugodj békében!

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató