Lezajlott az első Bács-Kiskun megyei kormánytisztviselői találkozó


Forrás: Hírös index

Több mint 500 Bács-Kiskun megyei kormánytisztviselő részvételével zajlott az Első Bács-Kiskun Megyei Kormánytisztviselői Találkozó a hetényegyházi Vackorvár Erdei Iskola melletti tisztáson, ahol a híres Szulyovszky gyűjtemény foglal helyet. A köszöntőt követően a marhapörköltes bográcsok mellett zumbázó, pingpongozó, futballozó, ultizó kormánytisztviselőkre találtunk. Dr. Kerényi Jánost a Kormányhivatal kormánymegbízottját kérdeztük a részletekről:

Kik jöttek ma el ide a KEFAG Zrt kezelésében álló Nyíri erdei tisztásra és mi a rendezvény előzménye?

A Bács-Kiskun megyei kormányhivatalnak 1200 kormánytisztviselője van, ez azt jelenti, hogy a tizenöt szakigazgatási szerv, és törzshivatal  a mai napon itt jelen van, valamilyen szintű  képviselettel. Amikor elkezdtük a mai nap szervezését, akkor abban  bíztunk, hogy körülbelül  150-200 kormánytisztviselő  fogadja el a meghívásunkat. De ez nem így történt,  sokkal többen jelezték részvételi szándékukat,  óriási érdeklődés lett az esemény iránt. Ennek én rendkívüli módon örültem, mert minden munkahelynek az a leglényegesebb eleme, hogy ha kialakuljanak baráti kapcsolatok az összefogás akár különböző hivatalok között is. Fontos, hogy ezen a találkozón bizonyára előkerülnek olyan ügyek, problémák, amelyeknek a közös átbeszélése a későbbiekben megoldást jelenthet.

Ezen túl fontos elmondani, hogy ezen a találkozón Bács-Kiskun megye minden városa képviselve van. Sulyok Ferenc a KEFAG Zrt vezérigazgatója mondta el számomra, hogy nem meglepetés, hogy itt a KEFAG Zrt kezelésében álló, Hetényegyháza melletti Nyíri erdőben, nem rendkívüli, hogy ennyi ember találkozik, mert mind március 15-én, mind október 6-án akár 4-5 ezres tömeg szokott összegyűlni, miközben ez a terület folyamatosan a látogatók rendelkezésére áll.

Én úgy gondolom, hogy ebből az eseményből rendszert fogunk csinálni, mert egy ekkora szervezetnek a dolgozói más alkalommal nem tudnak találkozni. Tehát ez egy kezdet és én bízom benne, hogy a jövőben minden évben meg tudjuk szervezni ezt a találkozót. Mert ma mindenki félti a munkahelyét, mindenki sok problémával küzd, nap, mint nap, ezért szükség van, hogy megpróbáljunk kikapcsolódni, egy kicsit letenni a problémákat és jól érezni magunkat. Először arra gondoltunk, hogy minden csapat magának főz, de miután egy 1300 hektáros erdő közepén vagyunk, ez biztonsági okokból kivitelezhetetlen, ezért megkértük az akasztóiakat, hogy egy jó marhapörköltet főzzenek mindenkinek.


A kormányhivatalok 2011 január elsején álltak fel az ország megyéiben. Így a találkozó apropóján van-e bármilyen összehasonlítási alap, hogy a Bács-Kiskun megyei szervezetnek melyek az erényei és melyek a hiányosságai?

Én személy szerint, amikor 2011 január 01-én beültem ebbe a hivatalba, ami nem egy jó kifejezés, de ez történt, akkor azt mondtam, hogy az én hitvallásom az, hogy csináljunk egy jó Bács-Kiskun megyét. Ennek a része a kormányhivatal is. A területi közigazgatás kapcsán is az volt az elgondolásom, hogy mindennek abba az irányba kell mutatni, hogy Bács-Kiskun egy jobban élhető és egy sikeres megye legyen.

Ma úgy látom, hogy jó irányba megyünk, hiszen a kezdeti nehézségekből sikerült pozitívan kitörni, mert Bács-Kiskun megye a korábbi évek régiósítása során jelentős hátrányt szenvedett el. Tulajdonképpen összesen egy régiós területi államigazgatási hivatala volt Bács-Kiskun megyének, az erdészet. (Az is egy érdekes dolog, hogy ma pont egy olyan helyen vagyunk, ahol ez a szempontrendszer előjön. Megjegyzem, hogy az előző években nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy Bács-Kiskun megyében a hátrányaival egyetemben 20 %-os az erdősültség és ezért lett az erdészeti régiós központ Bács-Kiskun.)

Ezt a kezdeti hátrányt sikerült pozitívumra változtatni, mert a kezdeti, elég nehéz költségvetési helyzetből -, mivel nekünk végtére is az alapoktól kellett elindulni és először fel kellett a szakigazgatási szerveinket, a törzshivatalt építenünk - , mára jobb helyzetbe kerültünk, mint a többi megye.

Ma elmondható, hogy a kezdeti kisebb létszám miatt ma nekünk nincs különösebben nagy problémánk a normatívák kapcsán. Mi teljesíteni tudtunk a főhatóságok felé a befizetéseinket, ugyanez más megyékben nem egészen így alakul. . Tehát ebben a tekintetben is Bács-Kiskun megye egy rendkívül erős megye, mert jelentősek  a területi államigazgatás bevételei, azok tulajdonképpen elvileg lefednék a költségvetésünket. Ugyanakkor természetesen a főhatóságok felé befizetési kötelezettségeink vannak, így nem nálunk csapódnak le ezek a bevételek.
Néhány példát említenék: a Bács-Kiskun megyei földhivatal, aminek 300 kormánytisztviselője van, 1,7 milliárd forintos bevételt produkál, a közlekedési hatóság 1,6 milliárd körül, mint ahogy a mezőgazdasági hatóságaink is. A falugazdász hálózatunk kiválóan teljesített, hiszen 23 milliárd forint terület alapú támogatási igényjogosultságot jelentettek be a megye gazdálkodói részére  amely pénz a reményeink szerint októberben ide is érkezik a megyébe. Ennek kapcsán megjegyzem, hogy egyik megye sem tudott ilyen adatokat produkálni.

Én mindig híve voltam a versenynek, hiszen az életemnek a meghatározó része a sport, így én ebben a pozícióban is nagyon fontos dolognak tartom, hogy ha belevágunk valamibe, akkor azt szeretnénk jól csinálni. Erre adottak a lehetőségek, ezért kijelenhetem, hogy Bács-Kiskun megye egy kiváló megye.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató