Emlékkereszt avatás Tompa-Sáskalaposon

2021. szeptember 7-én a KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészetéhez tartozó, Tompa-Sáskalaposon felállított monumentális keresztet avattunk fel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékére.

Az 52. NEK magyarországi rendezésének alkalmából, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felkérésére, Dr. Nagy István agrárminiszter tulajdonosi támogatásával megerősítve, az Erdőkért Felelős Államtitkárság irányításában 2021. évben egy monumentális fa emlékkereszt felállítására kapott felkérést a 21 Erdészeti Zrt. mindegyike.

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ebből az alkalomból a magyar-szerb államhatár közelében, Tompa közigazgatási területén, Felsősáskalaposon állította fel az emlékkeresztet, az egyik legjelentősebb balkáni tranzitútvonal mellett, a tompai határátkelőhelytől kb. 2 km-re található körforgalom környezetében, idős feketefenyőkkel borított buckaoldalban. Az avató ünnepségen köszöntőt mondott Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója és Kovács Ferenc, az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője. dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek megáldotta a keresztet.

Közreműködött Szakáll Anna és Tóth Kitti, a Tompai Szabó Dénes Általános Iskola diákjai, valamint a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola művész tanárai, Korponai Zsolt és Petrovics Máté.
Az 5 méter magas kereszt kivitelezője a BAUGENERÁL Kft.

Bővebben...

Rákász Gergely koncertorgonista

Lords of the Organ – Castle Edition

Legendás klasszikusok Magyarország legszebb helyein.

Minden korábbinál színesebb műsorral, exkluzív helyszíneken várja Önt a Lords of the Organ sorozat ötödik évadja. Lépésről lépésre visszavesszük az életünket a vírustól, kezdve a szabadtéri rendezvényekkel. A karantén alatt megoldottuk, hogy a nyitás után ugyanazt a zenei élményt adhassuk Önnek mint korábban, de a legbiztonságosabb körülmények között szabadtéren, és a lehető legszebb hátterek előtt, Magyarország frissen felújított kastélyainak és várainak udvarán. Csatlakozzon hozzánk egy kastélyparki piknikre, koccintsunk egy finom pohár borral, hozza magával kedvenc plédjét, heveredjen el a fűben és hagyja, hogy Bach, Sosztakovics, Beethoven vagy Vivaldi magával ragadja! Rajtam nem fog múlni! Szeretettel várom!

RG.

Bővebben...

Az iskolai szünet kezdetével megnyílnak az Erdei Vándortáborok

Június 16-ától több ezer diák ismerkedhet nyáron a természettel, az erdőkkel

Az Erdei Vándortábor Program egy hetes turnusaiban részt vevő, összesen 6500 felső tagozatos és középiskolás diák idén már 11 útvonalon ismerheti meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-hegyhát, a Zemplén, a Zselic és a Vértes, valamint – egy régi igénynek eleget téve, idén először – a Bükk természeti, illetve kulturális értékeit. Az idén megnyílt tizenegyedik útvonal különlegesség, mert az Országos Erdészeti Egyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel összefogásban egy kombinált erdei és vízi útvonalat hozott létre. Az első három napban a dél-zalai erdőket, majd vízre szállva a Mura magyarországi szakaszát ismerhetik meg a fiatalok.

Az erdei vándortáborok táborhelyeit az Agrárminisztérium által irányított állami erdőgazdaságok biztosítják, erdei iskoláikat és turisztikai infrastruktúrájukat bocsátják rendelkezésre. Az állami erdőgazdaságok a gyalogos vándortáborokat vezető pedagógusok képzésében szintén részt vesznek, erdei iskoláikban alkalmazott oktatási anyagok és módszerek átadásával.

Bővebben...

Tovább folyik a „Tisztítsuk meg az Országot!” program

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt, a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. üteméhez kapcsolódóan nyújtotta be pályázatát, amelyet a támogató IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyertesként bírált el. A projekt célja, hogy a Kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglaltak alapján sor kerüljön az ország területén elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolására.

A korábban megkezdett munka folytatásaként két egységünk: a KEFAG Zrt. Dél-kiskunsági Erdészet, valamint a Juniperus Parkerdészet munkatársai végeztek illegálisan lerakott hulladék eltávolítást.

Munkájuk eredményeképpen Balotaszállás és Kecskemét külterületén, valamint a Csalánosi Parkerdőben található, a vagyonkezelésünk alá tartozó és különösen szennyezett erdőrészleteit tisztították meg az illegális lerakással ide került háztartási vegyes hulladéktól.

A megszüntetést követően minden helyszínen kezdetét vette egy kamerarendszer kiépítése, valamint sorompók, valamint tájékoztató és figyelemfelhívó táblák elhelyezése, amellyel célunk a további illegális tevékenységek megakadályozása, illetve az elkövetők azonosítása.

Kérjük, tegyünk együtt környezetünk és az erdő tisztaságának megőrzéséért!

Bővebben...

„Tisztítsuk meg az Országot!”

A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt, a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. üteméhez kapcsolódóan nyújtotta be pályázatát, amelyet a támogató IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. nyertesként bírált el. A projekt célja, hogy a Kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglaltak alapján sor kerüljön az ország területén elhagyott vagy jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolására.

A projekthez cégünk Észak-Kiskunsági Erdészetének munkatársai is csatlakoztak, akik Kerekegyháza, Kunadacs, Lajosmizse, községhatárokban és a Kecskeméti arborétum melletti úton található, vagyonkezelésünk alá tartozó szennyezett földrészleteket tisztították meg az illegális lerakással ide került, mintegy 37 m3-nyi építési és háztartási vegyes hulladéktól.

A megszüntetést követően, a pályázati feltételeknek megfelelően természetesen itt is kezdetét vette egy kamerarendszer kiépítése, amellyel célunk a további illegális tevékenységek megakadályozása, illetve az elkövetők későbbi azonosítása.

Kérjük, tegyünk együtt környezetünk és az erdő tisztaságának megőrzéséért!

Bővebben...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató