Kecskeméti Arborétum

Csalánosi Géngyűjtemény

Fakitermelő versenyen jeleskedett a KEFAG csapata

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Dél-Alföldi STIHL Regionális Fakitermelő Csapatversenyt április 22-én Gyula - Városerdőn, a DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központjában. Az eseményen alföldi állami erdőgazdaságok, vállalkozók és középfokú erdészeti oktatási intézmények 15 csapata vett részt. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. versenyzői: Csikós András (kerületvezető erdész), Pongrácz József (kerületvezető erdész), Zakar András (beosztott erdész), Zakar Ferenc (kerületvezető erdész).
A megmérettetés kombinált- és szerelés versenyszámokból állt.
A kombinált versenyszám egyszerre négy pályán zajlott. A versenyzők a kisorsolt pályán hajtották végre a feladatokat, amely kombinált darabolással kezdődött. A kombinált darabolás során a vágást alulról kell indítani, és egészen – a rönk mindkét oldalára felfestett – 5 cm széles sávig kell vágni, majd a vágást felülről kell befejezni. A felső és az alsó vágásnak ebben az 5 cm-es sávban kell találkoznia. A kivitelezés során törekedni kell arra, hogy a két vágás a palástra merőleges legyen, valamint lépcső nélkül találkozzon. A levágott korong földre esését követően léphetett be a pályára a másik három ember, ahol először a 2 db 4 m-es rönkön elhelyezett 15-15 db ágat kellett legallyazni, majd a törzset a tő felől kezdve választékolni. A választékolást követte a darabolás, amely során a csúcs felől 1 m-es választékokra kellett vágni a 4 m-es rönköket. Végül az így keletkezett 1 m-es választékok félbehasításával és sarangba rakásával zárult a feladatsor.

A szerelés versenyszám szintén négy pályán zajlott egyszerre, csapatonként egy-egy résztvevővel. Itt a STIHL Kft. által biztosított MS 661-es motorfűrészeken kellett a vezetőlemezt megfordítani, amely feladatot a KEFAG Zrt. csapatából Zakar András igen jó eredménnyel végezte el. A KEFAG Zrt. csapata 11. helyezést ért el. Gratulálunk a résztvevőknek!

Andrési Dániel (a csapat segítője)

 

Vissza a kezdőlapra...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. További információ...

Elfogadom a sütik használatát.