IX. KELEBIAI TRÓFEASZEMLE
rendhagyó módon, szemlélődők nélkül…
2020-ban is megrendeztük a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. trófeaszemléjét a Dél-Kiskunsági Erdészet Sáskalaposi Sportpályáján. Kiállításra kerültek a Kelebiai Vadászterület idei bőgésben kilőtt gímbikáinak, és az utána következő barcogásban terítékre hozott dámbikáinak trófeái, illetve a Mélykúti Vadaskert dámagancsai, mindösszesen 42 trófea.
Tekintettel a járványhelyzetre, a társerdészetek, szomszédos vadászterületek jeles agancsai ezúttal nem gazdagították a szemlénket, mondhatjuk, hogy „zártkapus” programmá módosítottuk a tervezés és megvalósítás során, igazodva az aktuális jog-szabályi környezethez.
Elhagytuk az ünnepélyes kürtdallamokat, a közelebbi és távolabbi vadászkollégákkal folytatott eszmecseréket, a finom vadpörköltet, csak a trófeák kerültek kihelyezésre a már megszokott módon, tulajdonképpen a szűk szakmai stáb részére, egyrészt hagyománytiszteletből, másrészt ez egy kiváló alkalom visszatekinteni az idény nagy pillanataira, méltó tiszteletadás a vadászterületnek, vadjainak, az itt gazdálkodó, elhivatott szakszemélyzetnek, és nem utolsósorban vadászvendégeinknek.
Az idei dámidény lassan indult, a barcogás a megszokottnál valamivel később kezdődött, de türelemmel, jó időzítéssel, és persze egy kis szerencsével a november 10-i trófeabírálatig a terület 30 bikát adott, ebből 28 lett érmes (21 arany, 4 ezüst, 3 bronz). Az érmes átlagtömeg 4,72 kg, míg a lapátos átlag 4,68 kg. 5 kg feletti trófeánk 9 db lett, míg 200 CIC-pontszám feletti 5 db. Ezek közül kettőt az Országos Trófeabírálati Testület is el fog bírálni (ezek a trófeák az elsőfokú bírálaton 221,41, illetve 211,27 CIC-pontszámot kaptak).
Járványügyi intézkedések
a KEFAG Zrt.-nél
2020. november 12-től!
A „Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről” előírt vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. az alábbiakról tájékoztatja látogatóit, vásárlóit és vendégeit.
Javasoljuk, hogy ügyfeleink elektronikusan és/vagy telefonon intézzék ügyeiket, hogy a személyes találkozások alkalmait lehetőség szerint minimalizáljuk. Amennyiben személyes ügyintézésre kerül sor, kérjük, viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot, és használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket!
A KEFAG Zrt. által üzemeltetett összes szálláshely (Bucka Szálló, Bugaci Vadászház, Császártöltési- és Solti Kulcsosház, Juniperus Park Hotel, Nyíri- és Sáskalaposi Vadászház, Tőserdő Kastély Üdülő, Vackor Vár Erdei Iskola) turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhat.
Nem fogad látogatókat a bugaci Alföldfásítási Múzeum és a kecskemét-hetényegyházi 1848-49-es gyűjtemény.
A Szent Hubertus Parkerdő (Nyíri-erdő) 2021. március 15-ig zárva tart, a Vackor Vár Erdei Iskolához tartozó Lombkorona tanösvény jelenleg vezetett formában sem látogatható.
A Kecskeméti Arborétum és a Társaságunk által kezelt parkerdők, valamint az egyedi korlátozással nem érintett erdők továbbra is látogathatók a járványügyi szabályok betartásával.
Jelen járványügyi intézkedések nem érintik Társaságunk erdősítési és termelési üzletágait.
Agrárminisztériumi és OEE kitüntetések 2020.
Kanyó Béla, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. faipari üzemvezetője részére, a bugaci raklapüzem három évtizedes eredményes vezetéséért, szakmai tevékenységéért.
Szalai Jenő László, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. nyugalmazott nehézgépkezelője részére, közel öt évtizedes a KEFAG erdőfelújítási és erdőtelepítési tevékenységét segítő magas színvonalú munkájáért.
Október 6-i Megemlékezés a Nyíri-erdőben
2020. október 6. 17 óra
Hagyományos megemlékezés az Aradi vértanúk emlékművénél (Nyíri-erdő, Szent Hubertus Parkerdő, Kecskemét-Hetényegyháza) a Szabadságharc 1848-49 Alapítvány és a KEFAG Zrt. szervezésében.
A megemlékezésen közreműködik: Falu György Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere, Nyitray András, a Szabadságharc 1848-49 Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület, Bunyik Tamás és Szabó Kocsis Zsuzsanna.
A járványügyi intézkedések miatt a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ezért kérjük, hogy RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKÁT legkésőbb október 5-én 16 óráig JELEZZE a +36 30 748 6914-es telefonszámon, Makra Zsuzsannánál!
Tisztelt Erdőlátogatók!
A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Kelebiai Vadászterületén 2020. október 1. és 30. között - a dám párzási időszakában (barcogás) - intenzív vadászati tevékenység folyik.
Ezen időszak alatt kérjük, hogy csak a kék jelzésű útvonalakon közlekedjenek, kizárólag délelőtt 9 és délután 16 óra között.
Kérjük megértésüket és szíves együttműködésüket!
KEFAG Zrt. Dél-Kiskunsági Erdészet
Gyászhír
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Samu Péterné Pannika hosszú betegség után 2020. szeptember 22-én elhunyt. 1995 és 2001 között a KEFAG Zrt. alkalmazásában, orvosi asszisztenseként dolgozott.
Temetése a Kecskeméti Köztemetőben 2020. október 5-én 11.45-kor lesz.