Császártöltési Erdészet

Az erdőtenyészet szempontjából legmostohább körülmények között gazdálkodó erdészetünk területe a Kiskunsági-homokhát és Illancs kistájak területén, enyhén hullámos homokbuckás síkságokon helyezkedik el. Ennek a mérsékelten kontinentális éghajlatú homokvidéknek a talajviszonyaira a buckahátakon, illetve a buckaközi mélyedésekben található futóhomok és humuszos homok kombinációkat mozaikosan felváltó szikesek a jellemzőek. Ezen termőhelyek termőképességét a talajvízszint süllyedése nagyon határozottan befolyásolja.

Az erdészetünk területe 14.426 hektár, az általa kezelt erdők fafajösszetétele 49 % erdei-, illetve feketefenyvesből, 29 % hazai nyárasból, illetve egyéb lágylombos állományból, 19 % akácosból és 3% tölgyesből, valamint egyéb keménylombos erdőállományból áll. Ezen meleg és szárazságkedvelő erdők, nyílt homokpusztai gyepekkel, valamint szántókkal alakítják ki a jellemző tájkaraktert.

A térség természetvédelmi szerepét az Imrehegyi, Kiskunhalasi és Kéleshalmi homokbuckák, valamint az ezekhez kapcsolódó homokpusztai vegetáció, illetve a Kiskunhalasi Holdrutás Erdő határozza meg, ahol országosan egyedülálló, de Európában is ritkaságszámba menő módon megtalálható a fokozottan védett virginiai holdruta.

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286

Kapcsolat

Működési terület

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató