„Iskola, iskola, ki a csoda jár oda?”

Keresve sem találhatott volna jobb helyet 2002-ben Bács-Kiskun megyében egy erdészeti erdei iskola létrehozására a KEFAG Zrt. jogelődje a Kecskeméttől 15 km-re lévő Nyíri-erdőnél, a Duna-Tisza közének egyik legszebb homokpusztai mogyorós-tölgyesében.

Előtörténet:
Magyarországon a ’90-es évek végén erősödött az igény az általános iskolás korosztály erdei iskoláztatására; több napos, bentlakásos, iskolán kívüli programra.
Az állami erdőgazdaságok többsége rendelkezett valamilyen infrastruktúrával (régi erdész/turistaházak). A KEFAG Zrt. jogelődjének azonban akkor még nem volt sem szállása, sem erdészek közreműködésével megvalósuló programjai.
Sódar Pál vezérigazgató és dr. Gőbölös Antal (az Állami Erdészeti Szolgálat Kecskeméti Igazgatóság igazgatója) „álmodta meg” a Nyíri-erdőbe az erdei iskolát.
Az erdei iskola létrejötte 2002-ben 100%-ban kormányzati beruházás: a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium Erdőtelepítési Célprogram Közjóléti céllal elkülönített (K-2-2) támogatásából épült meg. A pénzügyi forrás odaítélésében elévülhetetlen szerepe volt Barátossy Gábornak, az FM Erdészeti Hivatal akkori vezetőjének.
A beruházás nettó összege: 223.060.000 Ft (bruttó 267.672.000 Ft) A tervek Makovecz Imre iránymutatása mellett, Csernus Lőrinc és Siklósi József építészek által készültek.
Az erdei iskola ünnepélyes megnyitója 2003. májusában volt.

A Vackor Vár Erdei Iskolában az alföldi homokon erdészek és erdőpedagógusok vezetésével szerezhetnek ismereteket az idelátogatók az erdei életközösségről, az erdészek mindennapi munkájáról, az erdő- és vadgazdálkodásról.
Nagy hangsúlyt helyeznek kollégáink arra, hogy mindezen információkat változatos, érdekfeszítő, sokszor kifejezetten kalandos programok keretében szerezzék meg a tanulók, hiszen így válhat az itt tartózkodás olyan élménnyé, amely segíti a tudásanyag hasznosulását is. Ilyenek pl. a tanösvénytúrák, amely során megismerkednek a 26 hektáros Szent Hubertus Parkerdő növény-és állatvilágával, de a kifejezetten nagy népszerűségnek örvendő éjszakai bátorságpróba is.
Az erdei iskolát körülölelő 1200 hektáros Nyíri Vadaskert gazdag állatvilágát a vadlesen természetes környezetükben figyelhetik meg. A szomszédos 52 hektáros Natura 2000 és helyi védelem alatt álló erdőrészben a Lombkorona és Vadászati Tanösvényt bejárva ismereteket szerezhetnek a lombos fák koronájában zajló életről, valamint a vadállománnyal kapcsolatos feladatokról.
Kézügyességüket, koncentrációjukat, akaratukat és türelmüket fejleszthetik íjászattal, kenyérsütéssel és tájfutással is.
„Élő történelem óra” részesei lehetnek a Nyíri Erdészházban, ahol Szulyovszky László, néhai kerületvezető erdész gazdag gyűjteménye állít emléket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kiemelkedő személyeinek, amelynek szomszédságában található a Szent Hubertus kápolna. A kápolna előtti réten megmérethetik magukat métázásban, távíjászatban, és ez a helyszíne az erdei tízpróbáknak is, valamint a sok ezer embert vonzó, évente megrendezésre kerülő Március 15-i Ünnepségnek és az Október 6-i Megemlékezésnek.
A reggeltől késő estig tartó programokban megfáradva egy 46+9 férőhelyes „szálloda” 2-4-5 ágyas, fürdőszobás szobáiban térhetnek nyugovóra a vendégek.

Az iskolai szünetekben kalandos táborok várják az egyénileg bejelentkező 8-18 éves korosztályt.

Több iskola és óvoda évről-évre visszajár egy adott időpontban, illetve sokan szervezik ide a nyári iskolai táborukat is.
A Vackor Vár Erdei Iskola tagja az Országos Erdészeti Egyesület Erdészeti Erdei Iskola Szakosztályának, amelynek „A kategóriás Minősített Erdészeti Erdei Iskola” oklevelével is büszkélkedhet. https://www.erdeszetierdeiiskolak.hu/

Az eltelt évek során a KEFAG Zrt. több beruházást, fejlesztést is megvalósított az erdei iskolában, többek között 2009-ben a KEOP-3.3.0 pályázaton elnyert 30.962.255 Ft támogatásból (tényleges bekerülési költség: 35.600.000 Ft) tematikus terepi- és termi bemutatóeszközök beszerzése mellett megépítésre került egy 84 m2 alapterületű foglalkoztató épület vizesblokkal. A gázfűtés felváltásra került a fenntarthatóbb aprítéktüzelésű kazánra, ezt követően pedig napelemek kerültek a szállásépület tetejére, amelyek azóta az áramellátást biztosítják. De a fejlesztések nem állnak le: 2025-ben – a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 70%-os támogatásával (60 830 000 Ft) - felújításra kerülnek – többek között - a vizesblokkok, bútorzat, a teljes tetőszerkezet és a szennyvízkezelő rendszer is. Az elnyert támogatási összegeken felül a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. az elmúlt 10 évben saját gazdasági tevékenységének bevételeiből 625 521 000 Ft-ot fordított a Vackor Vár működtetésére, karbantartásokra, fejlesztésekre.

A Vackor Vár Erdei Iskola – több mint 22 éves működés után is töretlen - népszerűségéről az elmúlt 10 év számadatai „beszélnek”:
Vendégeinek száma az első 10 évben meghaladta a 25 000 főt, az azóta eltelt időszakban pedig közel 40 000 gyermek vett részt erdőpedagógia foglalkozásokon.
2014-24 között 19 184 fő 43 553 vendégéjszakát töltött el a szálláshelyen. Ezen felül egynapos programon közel 45 000 fő (gyermek és felnőtt) vett részt, így az összes „vackorozó” létszáma megközelíti a 64 000 főt ebben az időszakban.
Továbbá az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja az „Iskolában az erdő” programot, amelynek során a minősített erdészeti erdei iskolák munkatársai „kitelepülnek” 1-1 napra az általános iskolákba, és ott interaktív – alkalmanként 3 csoportnak tartott - foglalkozások keretében ismertetik meg a gyermekeket az erdei életközösséggel, az erdei iskolákban zajló élményszerű oktatással. A Vackor Vár dolgozói 2024. őszén 31-, 2025 tavaszán 21 alkalommal jártak már iskolákban Bács-Kiskun vármegyében, és az idei őszi szezonban 14 oktatási intézménybe mennek majd.

Az itt szerzett élményekről meséljenek egy 4.-es osztály fogalmazásainak részletei:
„Nagy élményben volt része a negyedik osztálynak a múlt héten. Öt napot tölthettünk a Vackor Vár Erdei Iskolában. Nagyon izgalmasan teltek a napok. Sétáltunk az erdőben, tábortűznél melegedtünk. A vadlesen láttam dámszarvast és vaddisznót. A kézműves programok is nagyon jók voltak. Finom kenyeret sütöttünk, még otthonra is vittünk kóstolót. Bárcsak több ilyen környezetóránk lenne!”

„Ez az iskola távol a zajos várostól, egy gyönyörű erdő közepén, madárcsicsergésben gazdag helyen található. A programvezetők nagyon aranyosak, kedvesek és türelmesek voltak velünk. Ezen a héten nagyon sok érdekes programon vettünk részt: íjászat, kenyérsütés, néptánc, esti vadles, túrák és mikroszkópozás, …
A tábor előtt sokat izgultam, hogy milyen lesz anyáék nélkül aludnom, de minden olyan jó volt, hogy egész héten nagyon jól éreztem magam.”

„Ez az iskola a Nyíri erdő közepén található. Hosszú, homokos út vezet odáig. Délelőtt felmentünk az emeletre megnézni a vadászati kiállítást. Sok érdekes dolgot meséltek a vadászatról és az erdei állatokról. Voltak kitömött állatok: pl. kuvik, erdei fülesbagoly és még héja is. Nagyon sok szarvasagancsot is láttunk. Mindenkinek ajánlom ezt a helyet, akik egy csendes, tiszta levegőjű erdőben nyugalomra vágynak.”

„Az első nap az erdőt jártuk, megkóstoltuk a csalánt és a sóskaborbolyát is. Tábortüzet gyújtottunk. A tűz mellett énekeltünk. … Megvizsgáltuk mikroszkóppal a bogarakat, a homoknak több fajtáját, hajszálat, virágport és a körmöt. Hihetetlen, hogy a körmöd tisztának látszik, pedig koszos. … A szállás gyönyörű volt.”

„…Itt annyi program volt, hogy azt nem lehet elmondani. Nekem legjobban a vadles és az íjászat tetszett. A vadlesen 12 dámot, 1 rókát, 1 vaddisznót és 1 harkályt láttunk.”

„… Én nagyon jól éreztem magam, mert az egész osztállyal több napig együtt lehettem. Sokkal jobban megismertük egymást.”

Vackor Vár Erdészeti Erdei Iskola
6044 Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.
Elérhetőség: Piszó László iskolavezető
Tel.: +36 (30) 202 10 11
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: https://vackorvar.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/vackorvar.erdei.iskola

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286
A KEFAG Zrt. EcoVadis fenntarthatósági értékeléssel rendelkezik. Bővebb információért érdeklődjön a fenti elérhetőségeken.

Kapcsolat

Működési terület

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató