Rostás Róbert Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült

2024. július 4-én, az Országos Erdészeti Egyesület 154. Vándorgyűlésén, Egerben Elismerő Oklevelet kapott Rostás Róbert a több mint 45 éves tartalmas, magas szakmai tevékenységének, valamint a helyi közösségben betöltött példamutató szerepének elismeréseként.

Szakmai pályafutását 1978. július 1-én erdészgyakornokként kezdte a KEFAG Zrt. jogelődjénél, azon belül az egykori Jánoshalmi, ma Császártöltési Erdészetnél. A munkába lépéstől 1981. november 30-ig erdészgyakornokként dolgozott. A gyakornoki időszak alatt a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskolában 1980-ban szerzett erdőgazdálkodási technikus végzettséget. A technikusi oklevél megszerzése után 1981. december 1-től a mai napig kerületvezető erdész munkakört tölt be a Kéleshalmi kerületben.

Rostás Róbert szakmai útja és élete szervesen összekapcsolódik. Minden szállal a KEFAG Zrt.-hez és jogelődjeihez, az alföldi erdőkhöz, a Kéleshalom–Illancsi homokbuckákhoz kötődik. Édesapja révén, aki fahasználati műszaki vezetőként dolgozott az erdészetnél, gyermekkora óta a természet, az erdő varázsában élt. Együtt nőtt fel az alföldfásítási program során létesült, vele szinte egykorú környékbeli erdőkkel.

Rostás Róbert a Kéleshalom-Illancsi homokbuckákat és futóhomokot is magába foglaló kerületében, a termőhely támasztotta nehéz körülmények között, az eltelt 45 évben magas szakmai színvonalon és eredményesen végezte a komplex erdőgazdálkodói tevékenységet.
Szakmai tudását és tapasztalatait felhasználva, kerületvezetői feladatain túl, több száz hektár kivitelezéses erdőtelepítés közvetlen szakmai irányítását is ellátta az erdészet vonzáskörzetében.
Sokrétű feladatai mellett tudásának és tapasztalatainak átadását is magas szinten sikerült megvalósítania a fiatal szakemberek mentorálásával. Vidámságának, segítőkészségének, munkamoráljának köszönhetően a kollektíva központi, szervező alakja.
Aktívan részt vesz a Kecskeméti Helyi Csoport életében, rendszeres látogatója a közös összejöveteleknek, kirándulásoknak, színes folt az Egyesület életében.

Tevékenysége maradandó értéket hozott létre és példaként szolgál a jövő nemzedék számára.

Kitüntetései:
• 1980: igazgatói dicséret
• 2020: Alföldi Erdőkért Emlékérem
• 2022: Miniszteri Elismerő Oklevél

Szívből gratulálunk ehhez az elismeréséhez is, és egészségben gazdag nyugdíjas éveket kívánunk Neki!

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286

Kapcsolat

Működési terület

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató