Csaknem ezren ünnepeltük az erdőket Bács-Kiskun megyében

Az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméti Helyi Csoportja és a KEFAG Zrt. több helyszínen, 10 alkalommal és több mint 800 fő részvételével ünnepelt együtt a XX. Erdők Hete rendezvénysorozat ingyenes programjain.

Október 3-án – az Erdők Hete nyitányaként - gyalogtúrát szerveztünk „Út, ami összeköt…” címmel Rém községhatártól – a szomszédos Gemenc Zrt. erdein és Érsekhalmán át - az Alföldi Kéktúra útvonalán.
A teljes túrahosszt (24,5 km) 12 fő teljesítette (ketten futva) és félúton még hárman csatlakoztak a gyalogtúrához.
A túra végén rövid műsorral és a vadonatúj Császártöltési Kulcsosház bemutatásával megnyitottuk az egyhetes rendezvénysorozatot.

Bővebben...

Tisztelt Látogatók!

Október 29-ig 8-18 óráig tartunk nyitva.
Október 30, vasárnaptól november 30-ig
MINDEN NAP
(hétköznap, hétvégén és ünnepnapokon is)
8-16 óráig
látogatható az arborétum.



December 1-től 25-ig ZÁRVA tartunk.
Nyitás december 26-án, ekkortól ismét
MINDEN NAP 8-16 óráig tartunk nyitva.

XX. Erdők Hete Programsorozat

Fedezd fel az erdőt az erdészekkel!

Makra Zsuzsanna PR referens beszél a Gong Rádióban az Erdők Hetéről

Az Országos Erdészeti Egyesület Kecskeméti Helyi Csoportja és a KEFAG Zrt. szeretettel vár minden kedves érdeklődőt az Erdők Hete rendezvénysorozat INGYENES programjain.

2016. október 3. hétfő
„Út, ami összeköt…” – gyalogtúra az Alföldi Kéken
9-00 Indulás Rém község határából – a Gemenc Zrt. erdein át - az Alföldi Kéktúra útvonalán. (teljes túrahossz: 24,5 km)
1200 Pihenő, uzsonna Érsekhalmán.
1300 Indulás tovább a KÉK-en. (túrahossz: 12,5 km) A túrához Érsekhalmán is lehet csatlakozni!
1600 Érkezés a Császártöltési Kulcsosházhoz.
1630 A XX. Erdők Hete megnyitója.
Részvételi szándékát kérjük, legkésőbb szeptember 28-ig jelezze Tasi Lillánál a +36 30 364 6918-as számon, vagy a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!

Október 4. kedd 13-17 óráig
Véradás erdészekkel a Kecskeméti Arborétumban
A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete szeretettel várja a véradókat!
A KEFAG Zrt. apró ajándékkal kedveskedik az önkéntes véradóknak.
Előzetes bejelentkezés szükséges!
Vargáné Nóra +36 30 306 3377

Bővebben...

ERDŐVARÁZS – Családi nap az erdészekkel

Több mint ötszáz regisztrált általános iskolást megmozgató interaktív foglalkozásokkal vette kezdetét 2016. szeptember 9-én az ERDŐVARÁZS elnevezésű rendezvénysorozat a budapesti Szabadság téren. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter megnyitójában elmondta: „A rendezvény fontos küldetése, hogy a hazai erdő- és vadgazdálkodás eredményei, a közjót szolgáló fejlesztések és beruházások minél több emberhez eljussanak.” A szombat délutánig tartó családi napon bemutatkozott a 22 állami erdőgazdaság. Az ingyenes rendezvény érdekes állatbemutatókkal, látványos foglalkozásokkal, gyermekkoncertekkel és sok élménnyel várta az érdeklődőket. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind életre keltek az állami erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen…. Az erdészek elődeik munkájára alapozva a jelenkor és a jövő kihívásaival szembenézve védik erdei értékeinket és munkálkodnak az elkövetkező generációk javára.

Bővebben...

Érmes nyárvége... Eredményesen szerepeltek a sportolóink!

Nagyszerűen szerepelt a KEFAG Zrt. csapata (összesen 34 fő) a XX. Nemzetközi Erdészeti és Faipari Sportnapokon, Egerben 2016. augusztus 26-27-én!
1 arany, 2 ezüst és 4 bronzérmet szereztek versenyzőink:
Parczen Benedek tenisz I., Barna Péter tarokk II., Tokodi László íjászat II., Onodi Klaudia dobócsillag III., Tutrai Lajos és Köblös Gábor Stihl favágás III., Női kispuska csapat (Bor Andrea - Kissné Dobos Anna - Makra Zsuzsanna) III. és Makra Zsuzsanna (tradicionális) íjászat III. helyezett.

Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és az érmeseknek!
Köszönet a szervező-lebonyolító Egererdő Zrt.-nek!

Díjátadó: hazaivadasz.hu
Több fotó: facebook.com

Bővebben...

ERDŐVARÁZS

Interaktív családi nap Budapest szívében az állami erdőgazdaságokkal

Programajánló sajtóközlemény


Budapest, 2016. szeptember 5.

Érdekes állatbemutatók, látványos foglalkozások, gyermekkoncertek és sok élmény várja mindazokat, akik 2016. szeptember 9-10-én kilátogatnak Budapesten a Szabadság térre, a 22 állami erdőgazdaság ingyenes családi napjára. A természetvédelem, az ökoturizmus, az erdei növény- és állatvilág, az erdész különleges munkája, az erdei vasutak, és az erdészeti erdei iskolák mind-mind megelevenednek az erdőgazdaságokat bemutató családi rendezvényen. Színpadon a Kaláka, a Kiskalász zenekar, a Kaposvári Roxínház, Berecz András mesemondó és Orosz Zoltán harmonikaművész fellépései szórakozatják az érdeklődőket.

Az eseményen erdész szakemberek 11 sátorban interaktív foglalkozásokon mutatják be az erdő varázslatos világát az érdeklődő gyermekek és családok számára. Minden tematikus sátorban két-két erdőgazdaság biztosít az erdészeti erdei iskolák pedagógiai programján alapuló foglalkozásokat és bemutatókat egy-egy fontos erdészeti tevékenységi terület megismeréséhez.  

A látogatók megismerhetik – többek között – a fenntartható erdőgazdálkodást, a bakancsos, a kerékpáros, a vízi és a lovas turizmust kiszolgáló erdészeti közjóléti létesítményeket, turisztikai központokat, kirándulási lehetőségeket, az erdei vasutak és erdészeti erdei iskolák mindennapjait, az egész erdei életközösséget védelmező erdész munkáját, az erdők tápláló kincseit, valamint a munkát adó állami erdőgazdaságok értékteremtő szerepét.

A rendezvény ideje alatt ingyenes kerékpáros erdei akadálypálya, ugrálóvár, népi játszótér, erdei étel és italkóstoló várja az érdeklődőket. Mindkét napon ismert együttesek és előadóművészek fellépései, valamint a Budakeszi Vadaspark állatbemutatói színesítik a programot.

Az állami erdők Magyarország természeti értékeinek jelentős részét adják, az ország területének mintegy 10%-át borítják.  Természetközeliség és fenntarthatóság, egészséges kikapcsolódás és erdei turizmus, hosszú távú gondolkodás és a jövő nemzedékek érdekeinek szolgálata – ezek a közjót szolgáló értékek határozzák meg az állami erdőgazdaságok mindennapi munkáját.  Ezzel a gondolkodásmóddal 2016. szeptember 9-10. között a budapesti Szabadság téren a gyakorlatban is találkozhatnak mindazok, akik kilátogatnak az ERDŐVARÁZS című ingyenes kétnapos családi rendezvény programjaira, ahol a nemzeti kincsnek számító erdők bemutatkoznak.

Bővebben...

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató