Erdőfelújítás és telepítés

A kezelésünk alatt álló állami tulajdonú erdőterületeken véghasználatok után évente átlagosan 1.000 hektár erdő-felújítási kötelezettségünk keletkezik, amelyeken 60%-ban lomb, 40%-ban pedig fenyő célállományú erdőket hozunk létre. A kivitelezésének módját tekintve a természetes, gyökérről történő sarjadztatással végezzük az erdőfelújítások egy harmadát, míg teljes talaj-előkészítés utáni mesterséges módon a felújítások kétharmadát.

Ez az eljárás ugyanis az, amely a szárazodó körülmények ellenére továbbra is lehetővé teszi az erdők megújítását, bővített újratermelését.

Az új erdő létrehozását ott, ahol addig nem volt, erdőtelepítésnek nevezzük. Mai ismereteink szerint ez az egyik leghatékonyabb eszközünk a klímaváltozás káros hatásainak csökkentésére. Cégünk vagyonkezelt területén, csatlakozva a jelenleg is zajló Országos Erdőtelepítési Mintaprogramhoz, évente 30 hektáros nagyságrendben hoz létre új erdőket. Szakértelmünkkel, gépparkunkkal és felkészültségünkkel azonban külső partnereink felé is végzünk erdőtelepítési szolgáltatást, legyen szó akár szaktanácsról, tervezésről vagy kivitelezésről.

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286

Kapcsolat

Működési terület

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában.
Elfogadom a sütik használatát. Adatkezelési tájékoztató