MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2018
2018. június 23-án este, a Porta Egyesület programja Kuna Lajos és Beke Márk közreműködésével kezdődött. A nagy érdeklődésre való tekintettel a koncert helyszínéül a Barátok temploma szolgált.
Ezt követően, a program a Porta Egyesület dísztermében folytatódott, ahol az érdeklődők meghallgathatták Koloh Elek versét, majd dr. Turai Gábor Kamil megnyitotta a KEFAG Zrt. Bugaci Alkotótáborának festménykiállítását. A megnyitó résztvevői betekintést nyerhettek az egyes alkotók élettörténetének részleteibe, mely hatások kifejezésre kerültek alkotásaikban.
A megnyitót követően a vendégek a hallott információk birtokában - immáron más szemmel nézve - ismét megtekinthették a festményeket, majd fogyaszthattak a szervezők által kínált szendvicsekből és italokból.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |