A ködös hűvös idő ellenére összegyűlt népes közönség előtt nyitotta meg a rendezvényt Sulyok Ferenc vezérigazgató, aki köszöntőjében kiemelte, az évről évre bemutatott trófeák minősége bizonyíték arra, hogy szakmai elhivatottsággal és hozzáértő vadgazdálkodással itt a délvidéki homokon is kiemelkedő minőségű dámállomány nevelhető. Az erdészeti társaság együttműködése a környező vadásztársaságok is példaértékű – a szemlére évről évre ők is elhozz legszebb trófeáikat – amely hagyomány nem pusztán egy vadászatra jogosult eredményeit, de az egész Balotaszállás-Kelebiai dámpopuláció minőségét láttatni engedi.
Tóth Attila erdészeti igazgató tájékoztatást nyújtott a felkészülés nehézségeiről, amelyet elsősorban az aszályos időszak okozott. Emiatt a trófeák tömegei átlagosan 200-300 grammal elmaradnak attól, mint amit első ránézésre mutatnának. Az erdészet által kezelt két vadászterületen a vadászvendégek a szezonban 60 dámbikát ejtettek el, amelyből Kelebián 51, Mélykúton pedig 9 db bika került terítékre. A kelebiaiak közül 29 arany, 10 ezüst és 4 bronz, míg a mélykútiak között 2 arany és 5 bronz minősítést ért el. A Kelebián elejtett lapátos dámtrófeák érmes átlagtömege 4,43 kg-ot mutatott, amelyek között 3 db 5 kg-nál nagyobb tömegű is megtalálható volt. A legkiemelkedőbb paraméterekkel egy 213,08 CIC pontot elért, 5,73 kg tömegű trófea bírt.
Ezt követően Vér István fővadász kért szót, aki az idei szezon értékelésén túl a dámszarvas térségbe telepítésének 1972 óta tartó történetébe engedett bepillantást, kiemelve számos kolléga szakmai munkáját, akik közül szerencsére többen a helyszínen hallgathatták meg előadását.
A magas színvonalon szervezett vadászünnepet a hagyományosan fehér asztal mellett folytatódó szakmai beszélgetések koronázták, így téve emlékezetessé minden résztvevő számára ezt a hamisítatlan őszi napot.
Fótók: Szabó István, Hulej Zoltán