A klímabarát erdőgazdálkodás nyomában – terepi szakmai napok a Kiskunságban

Július 15–16-án terepi tanulmányút keretében látta vendégül a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. a Nyírerdő Zrt. szakembereit. Többek között a helyi klímaadaptációs erdőgazdálkodási gyakorlatokat mutatták be a dél-alföldi Illancsi homokvidék és az Őrjeg táj különleges természeti adottságain keresztül. A kétnapos szakmai bejáráson mintegy húsz fő vett részt, akik a helyszíni bemutatók során közvetlen képet kaphattak a térség gazdálkodási kihívásairól és az alkalmazott megoldásokról.

A program első napján a résztvevők a KEFAG Zrt. Keceli Csemetekertjében tettek látogatást, ahol a homoki klímaviszonyokhoz adaptálódott, ellenálló fenyőcsemeték termesztését mutatták be. Ezt követően Császártöltés környékén terepjárókkal bejárva szemlélték a fenyőpusztulás aktuális problémáit, a szárazodó homoki termőhelyek erdősítési nehézségeit, valamint a klímaváltozásra válaszul alkalmazott gazdálkodási stratégiákat. A terepi útvonal Kunfehértó, Kéleshalom és Jánoshalma térségében vezetett, ahol a résztvevők a helyi erdőállományok alkalmazkodóképességét és a fajösszetétel átalakítását célzó törekvéseket ismerhették meg.

A második napon a KEFAG Zrt. Nyulas erdészkerületében zajlott bejárás során az Őrjeg tájegység páratlan természeti értékeit mutatták be, különösen az égerlápok jelentős ökológiai szerepét hangsúlyozva. A bemutatón szó esett az élőhelyek fenntartásának kihívásairól, a vízháztartási változások kezeléséről, valamint az őshonos fafajok megőrzésének és visszatelepítésének fontosságáról is.

A rendezvény aktualitását adta, hogy 2025 tavaszán a KEFAG Zrt. és a Nyírerdő Zrt. is elnyerte a Klímabarát erdőgazdálkodói díjat, amelyet a WWF Magyarország hirdetett meg az Európai Unió LIFE programjának támogatásával zajló CLIMAFORCEELIFE projekt keretében. A díjat olyan erdőgazdálkodók és szakirányítók nyerhették el, akik példaértékű szakmai gyakorlatot folytatnak a klímaadaptáció területén. A beérkezett pályázatokat független szakértői zsűri bírálta el, az Agrárminisztérium, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület és a WWF Magyarország képviselőinek részvételével.

A kétnapos terepi találkozó megerősítette: az alkalmazkodó, felelős és előrelátó erdőgazdálkodás elengedhetetlen ahhoz, hogy a klímaváltozás hatásaival szemben is hosszú távon fenntartható erdőket tudjunk létrehozni és fenntartani – a Kiskunság és a Nyírség különleges természeti környezetében különösen nagy a tét.

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286
A KEFAG Zrt. EcoVadis fenntarthatósági értékeléssel rendelkezik. Bővebb információért érdeklődjön a fenti elérhetőségeken.

Kapcsolat

Működési terület