A vadgazdálkodás egyik alappillére a vad téli etetése

A három legfontosabb dolog amire a vadnak szüksége van a nyugalom, a megfelelő takarmány és víz. Nemcsak a trófeás vad számára elengedhetetlenül fontos a téli takarmányozás. A szakszemélyzet egyik legfőbb feladata, hogy segítse a vad életben maradását télen etetéssel, nyáron az aszályos időszakokban pedig itatással. Ebben a bejegyzésben a téli etetéséről lesz szó.

A tél kezdetére a bikák a párzási időszakban fellépő jelentős súly-, és tápanyagvesztést kénytelenek pótolni. Többek között ezt is segítik a megfelelő takarmányok kijuttatásával. A nőivarú, ivarérett egyedek testében már fejlődnek az embriók, magzatok. Számukra is kiemelkedően fontos, hogy megfelelő mennyiségű táplálék álljon rendelkezésre a vehemépítés kezdeti időszakában is. A felkészülés időszakában magas kalóriatartalmú takarmányra van szükség, ezek közül a legismertebb a kukorica és a különféle gabonafélék.

Az etetésnek ugyanakkor más jelentős oka is van, pl. a vadkár megelőzése. A lefagyott területeken a vad nehezen jut élelemhez, nem tudja kikaparni, kitúrni azt. Így a viszonylag könnyebben hozzáférhető mezőgazdasági területeken kezd el károsítani. Tehát a rendszeres, mindig azonos helyen történő etetése helyben tartja azt, így megelőzhető a vad elvándorlása is. Utóbbi már a vadászat szempontjából sem elhanyagolható szempont.

Szemes, szálas és lédús takarmányok kerülhetnek az etetőkbe, szénarácsokba. Fontos, hogy a takarmány jó minőségű legyen, tiszta és penészmentes, hiszen így elkerülhetőek a különféle emésztőrendszeri megbetegedések. Az etetők mellett a sózók elhelyezése is kiemelkedően fontos, mind az agancsfelrakás, mind a vehemnevelése miatt. Továbbá ennek segítségével mérsékelhető a tavaszi nagymennyiségű zöldtakarmány fogyasztása során fellépő hasmenés is.

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286

Kapcsolat

Működési terület