Hűvös, ködös őszi reggel volt az erdőben. A levelek sárgán, barnán és vörösen hullottak alá, a fák között pedig lassan szivárgott a reggeli pára. A gyerekek csizmát húzva, sálba burkolózva toporogtak az erdei iskola teraszán, miközben az orrukat pirosra csípte a hideg.
– Brrr… de hideg van! – didergett egy kisfiú. – Bárcsak már ebédidő lenne! Egy jó meleg leves most jót tenne!
– Én is éhes vagyok! – tette hozzá egy kislány. – Vajon mi lesz ma az ebéd?
Ekkor finom zizegő hang szűrődött elő a levelek közül. Peti, a hangya érkezett, hóna alatt egy kis gallyat cipelt, hátán pedig egy apró gombát egyensúlyozott.
– Jó reggelt, gyerekek! – köszönt vidáman. – Látom, fázik a csapat! De ne aggódjatok, az ebéd majd jól átmelegít!
– Mit főznek ma, Peti? – kérdezte a legkisebb fiú.
Peti titokzatosan mosolygott.
– Ma szarvasgulyás és gombás vaddisznópörkölt lesz az ebéd – mégpedig valódi erdei gombával!
A gyerekek szeme tágra nyílt.
– Vaddisznópörkölt? Az meg milyen? – kérdezte egy kislány. – Olyan, mintha házi sertésből lenne?
– Kicsit hasonlít, de attól sokkal finomabb! – felelte Peti. – A vadhús, ha úgy tetszik a természet ajándéka. Az ételek készülhetnek szarvasból, őzből, muflonból, fácánból, nyúlból vagy vaddisznóból. Ezek az állatok szabadon élnek, futnak, legelnek, csipegetnek, bogyókat, terméseket és gyógynövényeket esznek. A húsuk ezért tiszta, sovány és tele van tápanyaggal.
– Tehát nem kapnak gyógyszert, ugye? – kérdezte egy kisfiú, miközben a kezét melengette.
– Nem bizony – mosolygott Peti. – A vad nem kap sem antibiotikumot, sem hormont, mint a tenyésztett állatok. Ezért a húsuk egészségesebb és természetesebb.
– És finomabb is? – kérdezte a kislány, akinek már korgott a gyomra.
– Hát persze! – bólintott Peti. – A vadhúsnak egyedi, gazdag íze van, mert az állatok a természet kincseit fogyasztják.
A levegőben ekkor lassan megjelent a konyha felől érkező gulyás illata. A gyerekek orra egyszerre mozdult.
– Érzitek? – kérdezte Peti. – Az az erdei gomba és a szarvashús illata!
– És miért jó, ha az emberek vadhúst esznek? – kérdezte komolyan egy hang.
– Mert nemcsak egészséges – magyarázta Peti –, hanem fenntartható forrásból származik. A vadgazdálkodók figyelnek az erdei életközösség egyensúlyára. Így kerülhet az asztalokra az erdőből behozott vad húsa is.
– Akkor, ha mi vadhúst eszünk, azzal az erdő és a benne élők fenntartását is segítjük? – kérdezte a legkisebb lány.
– Pontosan! – bólintott Peti. – És még a helyi embereknek is segítünk, akik feldolgozzák, főzik, árulják a vadhúst. Ezért minden tál vadétel egy kicsit az erdő, az ember és a természet közös munkája.
A konyhásnéni csengetett:
– Ebédidő, gyerekek!
A kis csapat nevetve rohant a meleg étkezőbe, ahol a bográcsban gőzölgött a szarvasgulyás, mellette pedig rotyogott a gombás vadpörkölt. A levegő tele volt fűszer, gomba és erdei hús illatával.
Peti mosolyogva odafordult a gyerekekhez:
– És ne felejtsétek el, gyerekek, hogy a vadászat nem arról szól, hogy mindenre lőni kell. Csak annyi vadat hoznak terítékre, amennyit az állomány és a jogszabályok engednek. Az elejtett vad húsát pedig, néhány állategészségügyi kivételtől eltekintve feldolgozzák, majd a családok asztalára kerül. Így a természet kincse mindenki javát szolgálja, miközben az erdő és a benne élő állatok egyensúlya is megmarad.
Tarjányi Lili