Mecsekerdő Zrt-s kollégák látogatása az OAKEYLIFE projekt kapcsán

2024. augusztus 2-án a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szervezésében terepi programon vettek részt a Mecsekerdő Zrt.-től érkező kollégák Kunpeszéren. A szakmai nap célja az OAKEYLIFE projekt utóéletének követése, a kocsányos tölgy természetes felújulásának és ugyanezen fafajjal kapcsolatos kísérletek eredményeinek megtekintése volt.A bejárást cégünk részéről Dr. Andrési Dániel erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezető, a program egykori projekt menedzsere,  Bácsi Benjámin az Észak-Kiskunsági Erdészet erdőművelési műszaki vezetője Pongrácz József kerületvezető erdész, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság részéről pedig Dr. Vadász Csaba természetvédelmi őr és Ötvös Imre erdészeti koordinációs szakreferens koordinálta. A kísérleti területen tett séta során a szakemberek széleskörű tájékoztatást adtak arról, hogy az egyes erdőrészletekben a kocsányos tölgy hogyan reagált a lisztharmat elleni, különböző szerekkel és dózisokkal végzett vegyszeres kezelésekre, illetve hogyan hálálta meg a vad kizárását a területen.

Egyértelművé vált, hogy számos tényező mellett a fényviszonyok, a benapozottság, valamint a vad károsítása sorolhatóak a legjelentősebb problémák közé a tölgy természetes újulása során az Alföldön. Egy-egy cserjekoszorúban sokkal vitálisabb újulata jelenik meg a kocsányos tölgynek. A tölgy természetes újulását negatívan befolyásolják a tartósan fennálló aszályos periódusok miatt egyre fokozódó talajvízhiány, illetve a lisztharmat okozta problémák.

Az OAKEYLIFE program célja többek között az volt, hogy a NATURA 2000 fenntartási célok teljesítését fenyegető, legjelentősebb helyi veszélyeztető tényezőket felszámolja, elsősorban az inváziós fásszárú (bálványfa, nyugati ostorfa, kései meggy, zöld juhar) és lágyszárú fajok (selyemkóró, kanadai és magas aranyvessző) visszaszorításával. Az aktív helyreállítási munkák elvégzésével a kiemelt jelentőségű közösségi élőhelytípusok (szubkontinentális peripannon cserjések, pannon homoki gyepek, euro-szibériai erdőssztyepp tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok) kiterjedésének növelése és azok természetvédelmi helyzetének javítása. A biotópok fejlesztésével a közösségi jelentőségű, kedvezőtlen természetvédelmi helyzetű állatfajok (díszes tarkalepke, szarvas álganéjtúró) számára alkalmas élőhelyek kiterjedésének növelése. A helyreállított élőhelyekre célzottan visszatelepítendő, közösségi jelentőségű növényfajok (homoki nőszirom, mocsári kardvirág) állományainak növelése, a legfontosabb ellátó, szabályozó, fenntartó és kulturális ökoszisztéma szolgáltatások helyreállítása, valamint a régióban megvalósuló komplex, oktatási-szemléletformálási tevékenységekkel a társadalmi felelősségvállalás és környezettudatos magatartás növelése. A különböző típusú, helyben elvégzett beavatkozások alapján, gyakorlatban tesztelt ajánlásokat fogalmaztak meg a hasonló problémákkal szembesülő területkezelők/gazdálkodók részére.

Az erdő, mint az ország zöldvagyona állami és nemzeti érték is egyaránt. Az OAKEYLIFE-hoz hasonló projektek amellett, hogy számos fontos információt nyújtanak a szakemberek számára, segítik a felelős, fenntartható erdőgazdálkodás alapjainak megteremtését. Az állami erdészeti cégcsoport szakmai munkáját tehát jelentősen támogatja a kutatások elkészítése, amelyek hathatós együttműködés nélkül aligha jöhetnének létre. Mivel az erdők rendeltetésének egyik alappillére a rekreációs és közjóléti szerep, így minden ember jól felfogott érdeke, hogy az egyre változó klimatikus viszonyok mellett is megőrizzük erdeink egészséges állapotát.

Tűzgyújtási tilalmak

KEFAG Zrt.

KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.

Cím: Kecskemét, 6000 József Attila u. 2.
Tel. +36 76/510-400
Fax: +36 76/328-318
e-mail: kefag@kefag.hu
Faanyag kereskedelmi lánc technikai azonosító szám: AA0150286

Kapcsolat

Működési terület