Összefoglaló a 2019. évi országos közfoglalkoztatási programról
Társaságunknál 2020. február 29-én befejeződött a 2019. évi országos közfoglalkoztatási program.
A program a Belügyminisztérium közel 131,2 millió forintos támogatásával valósult meg, amelyet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. több mint 16,5 millió forint önerővel egészített ki.
A program során a közfoglalkoztatottak csemetetermesztési, erdőápolási, út- és nyiladék-karbantartási munkákat végeztek, illegális hulladéklerakók felszámolásában vettek részt, a parkerdőkben, az arborétumban és egyéb közjóléti objektumokban közcélú tevékenységeket, közel 384 hektáron parlagfűmentesítést, emellett a gépműhelyünkben kisegítő munkát végeztek.
A KEFAG Zrt. 2020. márciustól a 2020. évi országos közfoglalkoztatási programban is részt vesz. A tervezett átlaglétszám 93 fő, a Belügyminisztérium terv szerinti hozzájárulása a programhoz több mint 110,4 millió forint.
Erdőtelepítési munkálatok Bács-Kiskun megyében
A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. – csatlakozva az Agrárminisztérium által meghirdetett Országfásítási Programhoz – a 2019/2020-as erdősítési szezonban összesen 29,47 hektár területen hozott létre új erdőt. Cégünk Bácsalmás, Bácsszőlős, Bugac, Imrehegy, Jakabszállás, Kéleshalom, Kunadacs, Nyárlőrinc, Szalkszentmárton és Szentkirály községhatárokban több, mint 170 ezer csemetét ültetett el, hogy megvalósulhasson erdészgenerációk és a széles társadalom közös célkitűzése, hazánk 27 %-os erdőborítottsága. Szakembereink az erdők tervezése és kivitelezése során kiemelt figyelmet fordítottak a termőhelynek megfelelő és várhatóan a klímaváltozás hatásaihoz is legjobban alkalmazkodó fafajok kiválasztására, elegyes állományok létrehozására, valamint az erdőket védő szegélyek változatos kialakítására is.
Tisztelt Látogatók!
A járvány elleni védekezés keretében, a Kormány által kihirdetett vészhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően az állami erdőgazdaságok 2020. március 17-től szüneteltetik az erdei kisvasutak, erdei szálláshelyek, erdészeti erdei iskolák működtetését, valamint átmenetileg bezárják a közjóléti turisztikai központokat, erdei múzeumokat és kiállításokat.
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Vackor Vár Erdei Iskola és a Szabadságharc 1848-49-es gyűjtemény is ZÁRVA tart, és a Szent Hubertus Parkerdőben sem engedélyezett csoportos összejövetelek megtartása.
Az erdő látogatása - amíg Magyarország Kormánya ettől eltérően nem rendelkezik – továbbra is lehetséges. A parkerdők, nyitott arborétumok, tanösvények, turistautak továbbra is látogathatóak, azonban ebben az esetben is kerülni kell a csoportosulást, és fokozottan figyelni a járványügyi intézkedések betartására. A Kecskeméti Arborétum (naponta 8-18 óráig) és a KEFAG Zrt. által fenntartott Parkerdők egyénileg látogathatók.
A járványt megelőző intézkedések nem érintik az állami erdőgazdaságok erdősítési és termelési üzletágait, az Országfásítási Programban végzett tevékenységüket.
A Juniperus Parkerdészet árudája hétfőtől szombatig 8-tól 15 óráig tart nyitva.
Köszönjük látogatóink és vendégeink szíves megértését!
Az Erdők Nemzetközi Napja (március 21.)
A meghirdetett programok ELMARADNAK!
Ha bántja a szemét… Erdőtakarítás
Az "Erdők Nemzetközi Napja" alkalmából 2020. március 20-án, pénteken délelőtt szemétszedési akciót hirdet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Bács-Kiskun megye erdeiben és az utak mentén.
Örömmel vesszük önkéntesek csatlakozását Társaságunk munkavállalóihoz a "tavaszi nagy(erdő)takarításban"!
Programok a Kecskeméti Arborétumban
Ugyanezen a napon szakvezetéses programok az Alföldfásítás témakörében, melyre csoportok jelentkezését várjuk!
Információ és előzetes bejelentkezés: Vörösváczki Mónika Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Az Erdők Nemzetközi Napjáról: www.youtube.com
Szemétszedés helyszínek és kapcsolattartók:
ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS - ELMARAD
Az országos járványügyi helyzetre tekintettel a Március 15-i Ünnepi Megemlékezés a Nyíri-erdőben elmarad.
2020. MÁRCIUS 15.
KECSKEMÉT-HETÉNYEGYHÁZA - NYÍRI-ERDŐ – SZENT HUBERTUS PARKERDŐ
A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Nemzeti Ünnepünk tiszteletére 2020. március 15-én, pénteken 14.00 órakor tartandó megemlékezésre.
ÜNNEPI MŰSOR
- Kecskeméti Városi Fúvószenekar műsora
- Harangszó, Himnusz
- Nyitray András, a kuratórium elnöke – megnyitója
- Dr. Békés József, történész - ünnepi beszéde
- Bunyik Tamás és Futsek Soma verset mondanak
- Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája diákjainak műsora
- Szabó Kocsis Zsuzsanna és Varga Fekete Viola énekelnek
- „Élő történelem”
A Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület puskaropogástól és ágyúdörgéstől hangos látványos lovas bemutatója. Narrátor: Szkenderovics Zoltán és Vörösmarty Imre
- Tánchagyományok
A Kecskemét Táncegyüttes néptáncosainak Toborzója és műsora, majd táncház a közönség bevonásával
A talpalávalót húzza: Inoka Győző és barátai
Részleges erdőlátogatási tilalom
Kedves Erdőjárók, Túrázók!
Sajnálatos módon a KEFAG Zrt. Császártöltési Erdészetének vadászterületén megjelentek az engedély nélküli agancsgyűjtők, akik ezen tevékenységükkel jelentősen zavarják a vadállományt, különösen a vemhes egyedeket.
A vadállomány nyugalmának biztosítása, valamint egy esetleges fertőzés behurcolása és az engedély nélküli agancsgyűjtés megakadályozása érdekében 2020. február 10-től 2020. március 31-ig részleges erdőlátogatási tilalmat vezetünk be a térképi mellékletben feltüntetettek szerint.
A KÉK túra útvonalának kijelölt ösvényei továbbra is szabadon járhatók.
A tilalomról hirdetmény kerül kihelyezésre a helyi önkormányzatoknál (Császártöltés, Kunfehértó, Imrehegy, Kéleshalom, Jánoshalma, Kelebia, Tompa) és az erdőbe vezető utak mentén.
Megértésüket köszönjük, és kellemes feltöltődést kívánunk az erdei sétáik során!