A tavaszi országfásítás záróakkordja Bugacon
2019. április 10-én Dr. Nagy István agrárminiszter, Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár és Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója sajtótájékoztatóval egybekötött gépi feketefenyő ültetésen és "jelképes" szürkenyár ültetésen vettek részt a Bugaci Erdészet területén.
„A Kiskunság közepén, a bugaci homokbuckák között már-már félsivatagi körülményeket idéző területen vagyunk. Jelenleg a leginkább szárazságtűrő fafajunkkal, feketefenyővel végezzük az erdősítést. A Bugac 136 F erdőrészletben a közel hét hektáros (6,83 ha) területen több, mint 50 ezer db csemetét ültetünk el.
A térség erdei az Alföldfásítás eredményeit szemléltetik. Itt, a korábbi futóhomokon, az első világháborút követően szórványosan megindult, majd a második világháborút követően nagyüzemi módszerekkel kiteljesedett erdőtelepítések révén a szél ereje már nem ragadja magával a homokbuckákat. Az erdőtelepítések révén egy sokkal élhetőbb táj jött létre, ahol az erdők tisztább levegőt, zöldebb környezetet, és a szomszédos mezőgazdasági kultúrák számára védelmet biztosítanak, mindemellett fatermésük révén újratermelhető nyersanyaggal szolgálnak.
Ipari fa értékesítése
A KEFAG Zrt. által vagyonkezelt területről származó ipari fa értékesítése
Tervezett értékesítési mennyiségek a 2022. évben
Lemezipari rönk | nemesnyár | 2.472,-m3 |
Fűrészipari alapanyag | fenyő | 3.900,-m3 |
nyár | 3.600,-m3 | |
akác | 220,-m3 | |
Egyéb ipari fa | 99,-m3 | |
(szőlőtám, rúdfa, karámfa, oszlop, stb.) | ||
Papírfa | fenyő | 68.000,-m3 |
nyár | 42.060,-m3 |
Értékesítési eljárás:
Az értékesítés a KEFAG Zrt. Kereskedelmi Irodáján keresztül történik, kivéve a kistételes (max. 20,-m3) egyéb ipari fa készpénzes, vagy előre utalásos értékesítését. Ez utóbbi a területileg illetékes – honlapon megadott- Erdészeteknél közvetlenül lehetséges.
A megkereséseket a Kereskedelmi Iroda fogadja és küld ajánlatot ár, teljesítési időpont, várható kiszolgálási hely és fizetési feltételek vonatkozásában, vagy tesz javaslatot személyes találkozóra, tárgyalásra.
Utólagos fizetés csak szerződéskötés mellett, vevői biztosítással - melyet a KEFAG Zrt. rendez minden tekintetben - lehetséges. A halasztott fizetési igények elbírálásának átfutási ideje átlagosan 3-5 munkanap. A már megtermelt, de még lekötetlen készletek kiszolgálása – fizetési és szállítási feltételektől függően – legrövidebben 2-5 nap átfutási idővel történik.
Készlethiány esetén az Iroda a várható teljesítési hónap megjelölésével adja az ajánlatot.
Összefoglaló a 2018-2019. évi országos közfoglalkoztatási programról
Társaságunknál 2019. február 28-án befejeződött a 2018-2019. évi országos közfoglalkoztatási program.
A program a Belügyminisztérium közel 100,7 millió forintos támogatásával valósult meg, amelyet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. több mint 11,1 millió forint önerővel egészített ki.
A program során a közfoglalkoztatottak csemetetermesztési, erdőápolási, út- és nyiladék-karbantartási munkákat végeztek, illegális hulladéklerakók felszámolásában vettek részt, a parkerdőkben, az arborétumban és egyéb közjóléti objektumokban közcélú tevékenységeket, közel 130 hektáron parlagfűmentesítést, emellett a gépműhelyünkben kisegítő munkát végeztek.
A 2018. évi közfoglalkoztatási programban megkezdődött 2 fő motorfűrészkezelői képzése, mely áthúzódott a 2018-2019. évi programba is. A képzések GINOP támogatásból valósultak meg.
A KEFAG Zrt. 2019. márciustól a 2019. évi országos közfoglalkoztatási programban is részt vesz. A tervezett átlaglétszám 127 fő, a Belügyminisztérium terv szerinti hozzájárulása a programhoz több mint 155,0 millió forint.
ERDŐTAKARÍTÁS...ha bántja a szemét!
Tavaszi nagytakarítás erdeinkben
Az "Erdők Világnapja" alkalmából 2019. március 21-én, csütörtökön délelőtt szemétszedési akciót hirdet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Bács-Kiskun megye erdeiben és az utak mentén.
Örömmel vesszük önkéntesek csatlakozását is Társaságunk alkalmazottaihoz és közfoglalkoztatottaihoz a "tavaszi nagytakarításban"!
"Segíthetsz eltakarítani a szemetet. Ha keményen dolgozunk, egész jól összeszokhatunk. Csak rajtunk múlik, mindkettőnkön. Nem lesz könnyű, dolgozni kell rajta. De semmi sem lehetetlen." (Téged akarlak c. film)
A március 18-án elkezdődött TeSzedd! szemétgyűjtési akció megnyitóján elhangzott miniszteri gondolatok:
www.kormany.hu
www.kormany.hu
ALFÖLDFÁSÍTÁSI foglalkozás a Kecskeméti Arborétumban
Ugyanezen a napon 10 és 13 órától vezetett program (főleg osztályok, csoportok jelentkezését várjuk)!
Információ és előzetes bejelentkezés: Siposné Mónika +36 30 689 73 47 Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Bővebben az ERDŐK VILÁGNAPJÁRÓL (videóval): www.fataj.hu
Helyszínek és kapcsolattartók:
ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS
2019. MÁRCIUS 15.
KECSKEMÉT-HETÉNYEGYHÁZA - NYÍRI-ERDŐ – SZENT HUBERTUS PARKERDŐ
A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a KEFAG Zrt. tisztelettel meghívja Önt és kedves Családját a Nemzeti Ünnepünk tiszteletére 2019. március 15-én, pénteken 14 órakor tartandó megemlékezésre.
ÜNNEPI MŰSOR
Harangszó, Himnusz
- Nyitray András, a kuratórium elnöke – megnyitója
- Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója – köszöntője
- Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere - ünnepi beszéde
- Bimbó Brigitta, Futsek Soma és Pápai Gábor verset mondanak
- Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Móricz Zsigmond Általános Iskolája diákjainak műsora
- Bimbó Brigitta és Szabó Kocsis Zsuzsanna énekelnek
- „Élő történelem”
A Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg és a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület puskaropogástól és ágyúdörgéstől hangos látványos lovas bemutatója. Narrátor: Szkenderovics Zoltán és Vörösmarty Imre
TOUREX Utazás Kiállítás
A Kecskeméti Arborétum és a Vackor Vár Erdei Iskola kézműves játszóházba várja a kicsiket és nagyokat 2019. március 1-2., pénteken és szombaton a Hírös Agóra Ifjúsági és Kulturális Központban (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.)
Standunkon megismerkedhetnek a Látogatók Bács-Kiskun megye és Kecskemét turisztikai látnivalóival is!
Találkozzunk a rendezvényen mindkét nap 9-18 óra között!
Bővebb információ a kiállítókról: www.countypress.hu